Madarak és fák napja

2017. június 07. Megosztás Facebook-on Madarak és fák napja

Iskolánk egy régi hagyományt elevenített fel azzal, hogy újra megrendeztük a Madarak és fák napját. A hagyományoktól eltérően ez egy kicsit másabb volt, mivel a Föld napjához is kapcsolódott illetve a felső tagozatosoknak Honvédelmi nappal egészült ki.

Iskolánk egy régi hagyományt elevenített fel azzal, hogy újra megrendeztük a Madarak és fák napját. A hagyományoktól eltérően ez egy kicsit másabb volt, mivel a Föld napjához is kapcsolódott illetve a felső tagozatosoknak Honvédelmi nappal egészült ki. A Madártani Egyesület tájékoztatóját valamennyi osztály megtekinthette.

A programokat évfolyamonként állítottuk össze, erről olvashattok rövid beszámolót.


1-2. évfolyam
„Május 10-én iskolánkban is megrendezése került a Madarak Fák napja. A gyerekeknek egész napos programban vehettek részt. Az első második évfolyamos gyerekeknek 6 állomáson kellett megmérkőzniük. A feladatok változatosak voltak. Logikai és ügyességi akadályokon kellett pontot gyűjteniük. A gyerekek nagyon élvezték a nem mindennapi programot. Nap végén minden osztály megkapta a jól megérdemelt jutalmát-labdát-tollasütőt és különböző játékokat.”

Csécseiné Mihályi Edina
Tóth Szilvia
szervező pedagógusok


3. évfolyam
2017. május 10-én került sor a „Madarak, fák napjára”, ami egy hagyomány felelevenítéseként is szolgált. A gyerekek előzetesen nagy izgalommal készültek, gyártották a menetlevelet, osztályt bemutató verseket, dalokat tanultak és megismerkedtek a 2017-es év védett, kiemelt élőlényeivel. Reggel nagy izgalommal várták a rájuk váró eseményeket. Az évfolyam osztályai 6 állomáson bizonyíthatták felkészültségüket. Volt itt sport, ügyességi feladat, puzzle, találós kérdés. Az állomásokon kitartóan küzdöttek, lelkesedésük hatalmas volt, vidáman vonultak állomásról-állomásra. A délelőtti program a Radnóti játszótéren zárult, ahol kötetlen játékkal vezethették le izgalmukat. Ebéd után lehetőség volt osztálykereten belül beszélni a madarak, fák védelméről, oktató videót nézni ebben a témában. Ezt követően minden gyerek beszállhatott egy csapatszállító harci járműbe, ami óriási élmény volt számukra. Betekinthettek egy igazi gépfegyver távcsövébe is. A díszudvaron a Madártani Egyesület lehetőséget biztosított kvíz kérdések megválaszolására, amiből kiderülhetett a gyerekek tájékozottsága. Közben a DÖK képviselői virágot ültettek a játszóudvaron, szépítették környezetünket. Néhány gyerek pedig aszfaltrajzversenyen képviselte az osztályt. Szebbnél szebb alkotások születtek, főleg az év kiemelt növényeiről, állatairól. A programok eredményhirdetéssel zárultak. Tartalmas, eseménydús nap részesei lehettünk. Bízunk benne, hogy ez a hagyomány visszatér iskolánkba.

Bacskainé Czap Ildikó
Tóthné Tencler Judit
szervező pedagógusok


4. évfolyam
„Iskolánkban hosszú évek után újra megrendezésre került a Madarak és fák napja. A nap középpontjában egy játékos természetvédelmi vetélkedő állt, melynek központi témája a madár és faismeret mellett a Föld, az élővilág védelme.
A magyar, matematika, környezetismeret, ének-zene, testnevelés és sport, életvitel és gyakorlat, mint tantárgyi koncentráció is megjelent a komplex szemléletmód kialakításában e nappal kapcsolatban.
A negyedik évfolyam hat állomáshelyen mérhette össze tudását. A vetélkedőt izgalmassá tette, hogy az útvonalat egy útiterves térkép segítségével kellett megtalálniuk az osztályoknak. Az állomásoknak saját témája volt, itt kellett megoldani az ehhez kapcsolódó szellemi és ügyességi feladatokat. Csapatnév, csapatinduló vers és ének tette színesebbé a versenyt.
A csapatok úticélként a Radnóti utcai játszóteret kapták, ahol a verseny végén egy nagyot játszhattak. A gyerekek kellemesen elfáradva érkeztek vissza az iskolába, ahol további programok várták őket.”

Maszlagné Kulcsár Zita
Földiné Jakab Edit
szervező pedagógusok


A délelőtti vetélkedők után virágültetés és aszfaltrajzverseny várta a gyerekeket. A nap lezárásaként eredményhirdetésre került sor. Valamennyi részt vevő osztály díjazásra került, oklevelet és sporteszközt kaptak ajándékba.
Sikeres napot zártuk, szeretnénk jövőre is megismételni.

Vastagné Szűcs Gabirella
munkaközösség-vezető

Kapcsolódó képgaléria