Kedves Mindnyájan, akik jól ismertek engem!

2018. június 25. Megosztás Facebook-on Kedves Mindnyájan, akik jól ismertek engem!

Örömmel számolok be a 2018. június 23-án megtartott 50 éves osztálytalálkozónkról. Az 1968-ban végzett 8. a-ról írok, akik így 50 év után is, mint testvérek öleltük egymást és "be nem állt a szánk" egész este 9 óráig.
Két tanárnőnket tudtunk meghívni nagy örömünkre: Fürtös Sándorné Ilikét, és Kondor Istvánné Juditot, akik frissen, üdén, fiatalosan és nagy örömmel vettek részt ezen a délutánon.

A 28 kisdiákból sajnos 5 fő már magasabb dimenzióból volt velünk, 6 fő nem tudott eljönni. Így 17 pajkos, de szófogadó nebuló most együtt eleveníthette fel a régmúltat.
Szófogadó, mert tanáraink, szüleink intelmeit megfogadva mindannyian szép életet tudhatunk magunk mögött. Példaértékűen tanult mindenki az osztályból és elérte kitűzött célját, megvalósította vágyait. Több osztálytársamat idézve leírhatom: "Kerek egész, sikeres, boldog életünk volt eddig!"
A távol lakó társaink elcsodálkoztak az iskola nagyságán, szép díszítésén, berendezésein, s a felszereltség is kiváltotta elismerésüket. Gratuláltak az eredményeinkhez, haladásunkhoz, modern stílusú oktatásunkhoz egyaránt.
Végtelenül jó hangulatú, tartalmas osztálytalálkozónk végén elhatároztuk, hogy gyakrabban találkozunk ezentúl.

Őszinte szívvel köszönték Józanné Egri Erzsike és Tóth Fülöp Ibolya, valamint az én szervezésemet, melyet természetesen bármikor megismétlünk mi hárman a találkozás érdekében.

Tiszta szívvel kívánok mindannyiunknak kellemes nyarat, hosszú tartalmas életet, boldogságot a család körében!

Millió puszi, ölelés! Most pedig gyönyörködjetek igazán stramm kinézetünkben, mert ez a 17 kisdiák, és a két remek tanárnő még mindig nagyon jó formában van.

Szeretettel búcsúzom: Szatyi - Tóthné Szathmáry Irén

Kapcsolódó képgaléria