Látogatás a Déri Múzeumban

2014. december 16. Megosztás Facebook-on Látogatás a Déri Múzeumban

Az Ethno Trezor kiállítást tekintették meg a hagyományőrző szakkör tagjai.

Mai levelünkben a Déri Múzeumból jelentkezünk.
Válogatott kincsek Déri György népművészeti gyűjteményéből.
Szokásos múzeumi napunkon, szerdán délután Edina és Irénke nénivel utaztunk be az Ethno Trezor című kiállításra. Már várt bennünket B. Pinczés Orsolya néni, aki a foglalkozásokat szokta nekünk tartani.
Elmondta, hogy mi vagyunk a kiállítás utolsó szemlélői, hiszen nemsokára viszik tovább az itt látható anyagokat, mert szeretnék a Székelyföldön és több hazai múzeumban is bemutatni. 2014. március 15-én nyitották meg a közönség előtt a kiállítást. Hatalmas stilizált trezorajtón léphet be a látogató a Déri György népművészeti gyűjteményének megtekintésére. A válogatott kincseket bemutató kiállítás a debreceni Déri Múzeumban szokatlan látványelemeket, különleges installációkat tartalmaz.
Orsi néni emlékeztetett arra bennünket, hogy a múzeum névadójának, Déri Frigyesnek a testvére által Debrecennek 1937-ben felajánlott gyűjteményét hetven évvel ezelőtt láthatta utoljára a közönség, azóta a múzeum raktáraiban pihentek az értékes darabok.
Déri György egykori tüzértiszt a történelmi Magyarország teljes területéről, az egész Kárpát-medencéből gyűjtötte össze kétezer darabból álló kollekcióját, amelyből most négyszázat állítottak ki különleges körülmények között. Magyari Márta, a kiállítás kurátora és Kiss Beatrix, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház látványtervezője olyan látványos installációkban, (elrendezésben-a látványelemeket felhasználva) helyezte el az 1706 és 1930 közötti viseleteket, használati és emléktárgyakat, hogy a ma embere is közelebb kerülhet a letűnt korok világához. A Bútorok tánca elrendezés például: faragott székek hullámzanak a falon, tányéros mennyezet és kerámiafal előtt.
Nagy sikerre számíthat a Fókuszban elnevezésű terem, ahol négy tájegység - Kalotaszeg, Kalocsa, Matyóföld és Sárköz - eredeti népviseleteit mutatják be a plafonról lelógó, átlátszó gömbökben himbálózó bábukon. A falakon pedig hatalmas kör alakú vitrinekben úgy mutatják be a ruhákhoz tartozó szoknyákat, ahogy azokat egyébként csak madárperspektívából lehetne látni a táncoló-pörgő lányokon. Ebben a teremben még a földre is lefektetett bennünket Orsi néni, és az volt a feladatunk, hogy számoljuk meg a népviseletek alsószoknyáit. Nagyon érdekes volt az egész kiállítás, sok olyan ruhadarabot láttunk, amiben ma már érdekesen mutatnánk végigmenve az utcán.
Ezt követően bementünk a már jól ismert foglalkoztató terembe, ahol nemezlabdát készítettünk. Ez a tevékenység a kedvenc foglalkozásaink közé tartozik. Megállapítottuk, hogy egyre ügyesebben nemezelünk. Már mindenkinek sikerült a kis labda gömbölyítése.
Hálásan köszönjük Orsi néni tárlatvezetését és a kézműves foglalkozást is.
A decemberi foglalkozásainkon maradunk a népművészetnél, s itt helyben bőrdíszműves inasokká fogunk változni.
 
 
Hajdúsámson, 2014. november 26.                                                  2. c. szakkörösei

Kapcsolódó képgaléria