A hamulúg készítésének és a házi szappan főzésének a rejtelmei.

2014. április 25. Megosztás Facebook-on A hamulúg készítésének és a házi szappan főzésének a rejtelmei.

Most Irénke néni vitt el bennünket képzeletben nagyanyáink világába, ahol nagyon sok mindent saját kezüleg készítettek el az emberek.

Mivel Irénke néni fával tüzel odahaza, így hozott nekünk hamut, hogy hamulúgot tudjunk készíteni.
Kiszitáltuk belőle az apróbb elszenesedett fadarabokat, majd a fahamura ráöntöttünk egy fazéknyi vizet, alaposan megkevergettük, majd néhány napra magára hagytuk.  
A szakköri foglalkozáson megnéztük, hogy e pár nap alatt mi lett a hamuból. Első pillantásra semmi nem látszott rajta, nem volt különleges szaga, azonban a tapintása síkos, csúszós lett. A fahamus víz időközben hamulúggá változott át, amit a háztartásban mosogatáshoz, mosáshoz és takarításhoz tudunk használni.
 
Mi is kérdezgettük a nagyszüleinket, dédimamánkat, hogy ők hogy csinálták a szappant. Amit elmeséltek, azt az interneten való kutatásaink során is megtaláltuk. Ki így, ki úgy mesélte a saját történetét, ezért most szeretnénk megosztani minden kedves olvasónkkal egy igazi régi történetet a hajdani időkről:
Íme:
 
„A hajdani szappanfőzésről faggattam a mamit minap. Ő nagy örömmel mesélt erről, teljesen felelevenedtek a régi emlékek: 
Nehezen lehetett mosószerhez jutni, no meg, hogy semmi se menjen veszendőbe. Disznótorkor mindenféle zsiradékdarabokat, nyesedékeket, csontdarabkákat, potyadékokat, bélzsiradékot összegyűjtöttek, ez volt az egyik adaléka a szappanfőzésnek. Megfelelő arányban vízzel elegyítették, amit vödrökben a Bánya-tóból (Székesfehérvár, Öreghegy szívében található) hordtak. Végül pedig a boltban beszerezhető jégszódával vegyítették. A jégszóda egy igen erős maróhatású szer (beadagolt csontdarabkákat is szétoldotta), vöröses színű, olajszerű anyag, amit üvegekben árusítottak. (Biztonságos helyre kellett tenni! Gyerekektől elzárni.)
 
Nagy üstben, katlanban kezdődött a főzés. Vigyázni kellett, hogy csak lassan, egyenletesen tüzeljenek az edény alatt. Állandó, kitartó kevergetés következett. Nagyon szép, de veszélyes munka volt ez. Magas hőfokon fortyogott az elegy, nagyon habzott és figyelni kellett, hogy ki ne fusson. Lassan-lassan aztán elfőtt a habja és a lúg feldobta. Kezdett a kotyvalék tetején kicsapódni a szappan, amit fakanállal simogattak, hogy teljesen elkészüljön. A szennyeződés pedig leült az edény aljára. Vasmerőkanállal kezdték leszedni a tetejéről a várva-várt szappant, edényekbe, dobozokba merték. Pár óra alatt megaludt, megdermedt. Kiöntötték az edényekből és darabolták. Padláson tárolták. Nagy ”kincsnek” számított. A komaasszony volt a segítség, ő nagyon értett ehhez a munkához.
Tisztálkodásra, de főleg mosásra használták.”
 
Ez a folyamat nagyon érdekelt bennünket, így Ancsa néni megígérte, hogy legközelebb már meg is főzzük a saját szappanunkat. Most, ezen a foglalkozáson már erre nem volt időnk, de az elkészített hamulúg is nagy élmény volt számunkra.
 
Minden ilyen foglalkozáson egy-egy óriási élménnyel leszünk gazdagabbak és egyre jobban örülünk annak, hogy Helytörténeti szakkörösök lehetünk.
 
 
 
Hajdúsámson, 2014. április 23.                                                         2. c. szakkörösei

Kapcsolódó képgaléria