A DÍNÓ Bábcsoport története és televíziós felvételei

2016. szeptember 20. Megosztás Facebook-on A DÍNÓ Bábcsoport története és televíziós felvételei

A DÍNÓ Bábcsoport története

A Hajdúsámsoni Művelődési Ház és Könyvtár Sámsonkerti Dínó Bábcsoportja 1969 – ben alakult. Nevüket egy versenyen nyert Dínó bohócról kapták. Vezetőjük Szűcs Mihályné, aki alapítója a bábcsoportnak. Minden évben rendszeresen indultak a város, a megye, az ország bábos rendezvényein. Sok arany, ezüst, bronzminősítést, oklevelet szereztek.

Kilenc országos versenyen képviselték megyénket.
• 1982., 1985. Országos Úttörő Bábfesztivál
• 1984., 1989. „Játszunk Bábszínházat!” MTV. Budapest
• 1993. Kolibri Televízió, Budapest
• 1994., 1996., 1997., 1998. Amatőr Gyermekbábosok Országos Fesztiválja Egerben, ahol 1997 – ben és 1998 – ban Különdíjat kaptak.

Legnagyobb sikerként könyvelték el, hogy háromszor szerepeltek a televízióban.
Kétszer sikerült a „Játsszunk Bábszínházat!” műsorba bekerülniük „A róka és a gólya”, valamint „A szegény ember három fia” című darabokkal 1984–ben és 1989–ben. 1993–ban a Kolibri Televízióba kaptak meghívást.

A műsorok a következő címeken tekinthetők meg Youtube oldalunkon:
A róka és a gólya
A szegény ember három fia

„A bajusz” című darabot 1997 – ben Egerben az „Amatőr Gyermekbábosok Országos Fesztiválján” mutatták be, ahol különdíjasok lettek.

Jutalomból kétszer voltak Zánkán, egy nyáron Gergelyiugornyán. Többször voltak Budapesten, Egerben, Debrecenben.
A bábcsoport 1969 – 1999 – ig működött Hajdúsámson – Sámsonkertben. Vezetőjük Szűcs Mihályné volt, aki a bábokat tervezte és a darabokat rendezte.
Munkája elismeréseként „Amatőr nívódíj”– ban részesült.


Egy bábos emlékei

Három évtizedig, vagy mondhatnánk 30 évig vezettem a Sámsonkerti Dínó Bábcsoportot.

Leírni sok, de végig gondolni még nehezebb mennyi gyönyörű, felejthetetlen percet, küzdelmes órát, nehéz pillanatot őrzök a lelkemben erről az időszakról.
Hogy is lettem bábos?
A főiskolán dr. Nagy Jenő tanár úr vezette bábcsoportba jártam. Jól éreztem ott magam, sőt a gyakorlati tanításaimban is szívesen alkalmaztam a bábozást. Már itt észrevettem milyen jó hatással van a tanulókra a bábok használata.
1969 – ben lehetőség nyílt iskolámban, Hajdúsámson – Sámsonkertben kisdobos szakkör indítására. Alsósokkal kezdtem a bábozást, mivel 1. – 3. részben osztott összevonású osztályban tanítottam. Öröm volt nézni, hogy a tanyavilág különböző pontjairól érkező apróságok milyen élvezettel figyelték a bábokat. Kipirult az arcuk, ragyogott a szemük.
A kisdobosokból aztán úttörők lettek, de kérték hadd maradhassanak, hadd bábozzanak tovább. Ettől kezdve alsós – felsős együtt bábozott. Szorgalmasan jártak a foglalkozásokra, próbákra. A cél az volt, hogy Mikulásra műsort adhassunk az óvodásoknak, iskolánk tanulóinak. Tavaszra pedig minden évben új darabbal készültünk.
Nagyon szerettük az állatmeséket, a népmeséket. A jelszó az volt: „Csak tiszta forrásból!” A bábozás során mindig a szép, tiszta beszédre törekedtünk. Szerettük a kesztyűs - botos bábokat, marionettet. Szívesen használtunk természetes anyagokat, így fejlődött az esztétikai érzékük is.
Egy – egy darab színreviteléhez mindenki hozzájárult. Volt, aki a nagyapjától meg tanult sövénykerítést fűzni vesszőből.
Más alkalommal terménybábokat készítettünk. A lopótökből készült bábok olyan jól sikerültek, hogy a következő évben begyűjtöttük Sámsonkert, összes bábnak való lopótök termését.
A Béres András gyűjtéséből bemutatott „Szegény ember három fia” című darabban egy Üveghegy díszletre voltszükség. Fontos szerepe volt mesében. Próbáltuk halványkék selyemmel, celofánnal bevonni a hegyet, de nem volt az igazi. Végül valakinek eszébe jutott a júdáspénz nevű szárazvirág. Mindenki júdáspénzt gyűjtött, ami nem is ment eleinte olyan könnyen. Volt, aki Hajdúsámsonból, volt, aki a debreceni piacról vagy éppen a szomszéd kertjéből hozott. Ezután jött a neheze. Szálanként varrtuk fel a hegyre. Amikor megvilágítottuk, megtörtént a csoda! Igazi Üveghegy tündökölt előttünk! Ezt a darabunkat a televízió is bemutatta. Sok magyar népmesét ismertek és szerettek meg a gyerekek.
Természetesen a fáradságos munka után a jutalom sem maradt el. Kétszer voltak Zánkán, egy nyáron, Gergelyiugornyán. Többször voltak Budapesten, Egerben, Debrecenben.
A bábcsoportnak jó közösségformáló ereje volt. A színfalak mögött öröm volt nézni, hogy segítették a „nagyok” a „kicsiket”. Büszkék voltak arra, hogy Ők bábosok. 
Ma már ezek az első bábosok ötven évesek. Szinte mind – mind anyuka és apuka. Ha találkozunk, mindig a nyakamba ugranak, s a második mondat a báb körül forog. Szívesen viszik gyermekeiket bábelőadásokra. „Értő – kritikus” szemmel figyelik a meséket. (Lett közülük óvónő, tanár, vadgazdálkodási mérnök, szakács, asztalos, autószerelő, kőműves.)
Úgy érzem, hogy máig nem múló szeretetük, ragaszkodásuk azt sugallja, munkámmal sikerült szebbé, tartalmasabbá tennem iskolás éveiket. Ezt bizonyítja, hogy ma talán még büszkébbek rá, hogy Ők egyszer annak a híres Dínó bábcsoportnak voltak a tagjai.

Debrecen, 2011. december 3.


Szűcs Mihályné
Bábcsoport vezető