A Debreceni Kollégiumba látogattunk el

2014. február 15. Megosztás Facebook-on A Debreceni Kollégiumba látogattunk el

Elérkezett 2014. a Helytörténeti szakkör életében a III. negyedév izgalmas szakasza.

Már nagyon vártuk, hogy újból felülhessünk a jellegzetesen sárga, ám kényelmes és barátságos buszunkra, hogy egy újabb kalandban legyen részünk. Most Irénke és Edina néni a Kollégium megismerését szánta nekünk szakköri foglakozásként. Így 2014. január 15-én be is utaztunk, hogy megismerjünk ebből a nagyszerű épületből annyit, amennyit csak be tudunk fogadni.
No, így tudtuk meg a nagyon érdekes séta közben a következőket:
A Péchy Mihály által tervezett déli főépület az egyik legszebb korai klasszicista építmény Magyarországon. Már 1538 táján, tehát 476 éve protestáns szellemű volt az intézmény, amely a város iskolájából /Schola Nostra/ fokozatosan az „Ország Iskolája” lett.
Nagy irodalmáraink közül itt tanult Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Kölcsey Ferenc, Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Lőrinc is.
Az idegenvezetőnk elmesélte, hogy az akkori diákok hogyan éltek, mit kellett azért tegyenek, hogy a híres iskola diákjai lehessenek. A történet emlékét a Kollégium Iskolatörténeti Múzeuma őrzi. Egy berendezett osztályteremben a látogatók beülhetnek az iskolapadokba, megismerkedhetnek egyes tárgyakkal is. Itt tekinthető meg a „Kollégium és a természettudományok”, illetve a „Kollégium és a magyar irodalom” c. film is.
A tiszántúli református gyülekezetek féltett kincseiből összeállított Egyházművészeti Múzeum kiállítását is megtekinthettük. Itt megcsodálhattunk úrasztali edényeket, terítőket. Festőasztalosok színpompás templomi berendezési tárgyaiból néhány darabot.
Megtudhattuk azt is, hogy miért éppen Debrecen válhatott a magyar reformátusság legfontosabb támaszává. Erről egy új kiállítótérben meséltek nekünk, ahol a legrégebbi nyomdagép mellett állva még sok más érdekes tárgyra is felhívta a figyelmünket a vezető néni. Nagyon megcsodáltuk a „szégyenkövet” is.
A Kollégium Nagykönyvtára hatszázezer kötetével Magyarország egyik legértékesebb és példányszámát tekintve legnagyobb egyházi könyvgyűjteménye.
Voltunk a Kollégium imatermében, az Oratóriumban, ahol már Edina néni mesélt nekünk. Először megmutatta, hol volt az ő helye diák korában. Majd elmondta, hogy 1849 januárjától 1849 májusáig a magyar országgyűlés képviselőháza itt tartotta üléseit.
 
Nagyon nagy élmény volt megismerni Móricz Zsigmond regényhősének, Nyilas Misinek az iskoláját, hallani a diákok napi munkájáról, mindennapi szigorú rend szerinti életéről.
 
Köszönjük ezt a napot Mindenkinek, s nagyon reméljük, még sokszor visszajöhetünk a híres Kollégiumba!

2. c. szakkörösei és tanítói

Kapcsolódó képgaléria