Rákóczi nyomában

2014. október 18. Megosztás Facebook-on Rákóczi nyomában

Az elmúlt napokban iskolánk valamennyi tanulója kiránduláson vett részt, melynek célja Rákóczi emlékhelyek meglátogatása volt.

Utunk elsőként a magyar határhoz közeli, szlovákiai Borsi faluba vezetett, ahol  II. Rákóczi Ferenc szülőházát tekintettük meg.

A Rákóczi-várkastélyt az 1570-es években építette Zeleméry Kamarás Miklós, mely 1616-ban került a Rákóczi-család tulajdonába. Az épületet az 1630-as évek környékén kibővítették, ekkor épült meg többek között az északnyugati és a déli sarokbástya, valamint az északi és a déli palotaszárny. Az U-alakú, emeletes várkastély körül még ma is látszanak az egykori vizesárok maradványai. A várkastély reneszánsz ajtó és ablak keretei is megmaradtak. Itt született 1676-ban II. Rákóczi Ferenc, későbbi erdélyi fejedelem, akinek megújított emeleti emlékszobáját ma is meg lehet tekinteni. A kastély előtt a fejedelem szobra és emléktáblája található. A helyenként romos állapotú várkastély felújítása jelenleg is zajlik, több földszinti helység és a Rákóczi emlékszoba felújítása már befejeződött, ezek megtekintését idegenvezetőnk érdekes történetei tették felejthetetlenné.

Kirándulásunk következő állomása a Sárospataki vár volt amelyet, Perényi Péterkezdett el építeni 1534-41 között.

Többszöri tulajdonváltás után, 1616-ban  Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György házassága következtében a Rákócziak fejedelmi központjává teszik a várat. Ekkor nagy építkezések kezdődtek, hatalmas bástyákat és folyosórendszert hoztak létre, ötszintesre bővítették és őrtornyokkal látták el a Vöröstornyot. II. Rákóczi Ferenc 1694-ben költözött ide, de néhány évvel később a vár a császári sereg kezére került, Rákóczi kurucainak azonban 1703-ban sikerült azt visszafoglalni. Az 1950-es években kezdődött kutatások óta a helyreállítási munkálatok eredményeként ma szinte régi pompájában látogatható a várkastély. Az állandó kiállításon megismerkedhettünk a vár történetével, a Vöröstorony tetejéről pedig gyönyörű kilátás nyílt a vár környezetére. Különösen érdekes volt a nemrég elkészült interaktív kiállítás, amely I. Rákóczi György ágyúöntő műhelyét mutatta be.

Kapcsolódó képgaléria