Amikor megtaláltuk a szárnyainkat

November 23-án nagy kíváncsisággal indultunk útnak hat 7. d osztályos tanulóval Debrecenbe, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár Újkerti Fiókkönyvtárába, hogy részt vegyünk a HULLÁMHEGYEK – HULLÁMVÖLGYEK kiállítás és programsorozat keretében megrendezett Lotilko szárnyai című foglalkozáson. A foglalkozást Lengyel Emese metamorphoses meseterapeuta tartotta, miközben segítő kutyája, Gordon lelkesen asszisztált.

A terapeuta és aranyos kutyája mindent megtettek, hogy a résztvevő gyerekek feloldódjanak, és teljes szívvel átadhassák magukat a foglalkozásnak és az érdekes feladatoknak. A ráhangolódás után mindenki elképzelte, hogy madárként milyen lenne számára a repülés, és ezt egy lapon színek segítségével ki is fejeztük. Amíg a festék száradt, meghallgattuk a mesét, amely egy repülő ember, Lotilko megpróbáltatásairól szólt. Ezt követően beszélgettünk a történetről, a főszereplőt segítő tulajdonságokról, az érzelmekről, amelyeket érezhetünk, ha veszteség ér bennünket. Ezután kivágtuk a megfestett papírlapokból a saját szárnyainkat. Búcsúzóul mindenki elmondta, milyen tapasztalattal gazdagodott a foglalkozáson.

Hazafelé a tanulók lelkesen számoltak be arról, hogy mennyire jól érezték magukat az eseményen. Másnap egy kis kérdőíven kértem visszajelzést a diákoktól. Arra a kérdésre, hogy mi tetszett a legjobban, többen azt válaszolták, hogy a festés, a mese, a kiskutya, a beszélgetés. A terapeutáról mindenki azt gondolta, hogy kedves, de azt is megjegyezték, hogy megértő, barátságos, érdekes személyiség és jó mesélő. Arra a kérdésre, hogy milyen hatással volt rájuk a mese, a következő válaszok érkeztek: „Jó és fura érzések kavarogtak bennem.”, „Elsőnek fura érzés fogott el, de utána úgy éreztem, hogy türelmesebbnek kell lennem az életben.”, „Inspiráló volt.”, „Egyszer elkapott a szomorúság, aztán elgondolkodtam, hogy miért is lettem szomorú.” A kedvenceim mégis annak a kérdésemnek a válaszai, hogy mit adott nekik a foglalkozás: élményt, ötletet, energiát, megnyugvást, kitartást, „bizalmat, hogy én is érek valamit”. Kivétel nélkül, mindannyian nagyon szívesen, bármikor részt vennének még ilyen foglalkozáson.

Azt hiszem, ezek a visszajelzések magukért beszélnek. Számomra ez a gyerekekre tett hatás rendkívüli öröm. Ráadásul én magam is, képződő irodalomterapeutaként, sokat tanultam abból, ahogy Emese a gyerekekkel bánt, ahogy a foglalkozást tartotta nekik. Alig várom, hogy hamarosan magam is nekiláthassak annak a nemes, ám kihívásokkal teli feladatnak, hogy irodalomterapeutaként a gyerekeket segíthessem abban, hogy megtalálják saját szárnyaikat.

Köszönjük Lengyel Emesének a meghatározó élményt, a Napfogyatkozás Egyesületnek és helyi képviselőiknek, hogy megrendezték ezt a megható, inspiráló kiállítást és programsorozatot, illetve iskolánk vezetőségének, hogy lehetővé tették a részvételünket a rendezvényen.