Darubehúzás
Szelfi darvakkal
2023. október 20-án abban az érdekes eseményben lehetett részünk, hogy gimnáziumunk
26 tanulójával együtt megleshettük a darvakat, miközben éjszakai, tavi szállásukra érkeztek,
vagyis a behúzást.
Az iskolabusszal a késő délutáni órákban érkeztünk meg az Elepi-halastóhoz, programunk
színhelyéhez, amely szép keretet adott a későbbi tapasztalatoknak. Csillogó szemekkel
követtük az újabb és újabb beérkező darucsaládokat. Vezetőnk, Koczka András, a Hortobágyi
Nemzeti Park felkészült munkatársa a darvak jelenlegi létszámába, vonulási szokásaiba,
útvonalába, a magyarországi darvak történetébe is beavatott minket, sőt vicces történetekkel is
élénkítette a várakozás perceit. Felállított egy profi távcsövet, amelybe belenézve
karnyújtásnyira kerültek tőlünk a csodás madarak. Alaposan megfigyelhettük őket. De amíg
vártunk a sorunkra, az eget kémleltük, hiszen a kecses állatok messziről is lenyűgöztek
minket. Hihetetlen élmény látni ekkora madártömeget a vízben, miközben lassan lemegy a
nap narancssárgára festve a láthatárt. Elképesztő hallani az állandó krúgatást, mindeközben
hasznos információkkal bővíteni eddigi tudásunkat. Ez egy természeti csoda. Nem lehetett
betelni vele, ez világosan látszott az izgatott diáktársaságon. Természetesen a pózolás sem
maradhatott ki, készültek szelfik háttérben a darvakkal és a naplementével is.
Az utolsó alkonyi perceket kihasználva, lenyűgözve és élménnyel telten, daruhanggal
kísérve sétáltunk vissza járművünkhöz. Visszautunkon és a szinte kötelező gyorséttermi
kitérőnkön is az átélt élményről folyt a szó a tanulócsoportok között. Biztos vagyok benne,
hogy mindenkiben mély nyomot hagyott ez a remekül sikerült darules.
- Elekné Nagy Anikó