Kiemelkedő versenyeredmények az alsó tagozaton matematikából

Kiemelkedő eredményekről szeretnék beszámolni matematikából. Iskolánkban a matematika munkaközösség munkáját Janócsiné Luczi Klári néni fogja össze. Egész éves szorgalmas munkának köszönhetően nagyon szép eredmények születtek az idén (is).

Az Országos Méh-Ész Logikai versenyen évek óta részt vesznek diákjaink, sok szép eredményt értek már el. Most az 1-2. osztályos korcsoportban az induló 1630 versenyző közül 3. helyezést ért el Andrási Márton 2.b osztályos tanuló. Felkészítő tanítója Kormányné Kalácska Edit néni. Az Egri Balassi Bálint Általános Iskola szervezésében megtartott 5 online fordulós versenyen a mi tanulónk, Marci alig talált legyőzőre, kiemelkedő teljesítményt ért el. A versenyfeladatok a Bee-Bot padlórobotok használatához kapcsolódtak. A verseny célja volt, hogy a versenyzők érdeklődését felkeltsék az informatika, a robotika iránt, és fejlessze a jelentkezők kreativitását, logikus gondolkodását. A verseny elérte a célját, és mi méltán büszkék lehetünk a kis matematikus-informatikusunkra. Gratulálunk neki és Edit néninek a szép sikerhez.

Az alapműveleti matematika verseny is sikeresen zárult számunkra. A megyei fordulóban Sólyom Bence 4.d osztályos tanuló 2. helyezést ért el, így meghívást kapott az országos döntőbe. Felkészítő tanítója Janócsiné Luczi Klári néni. A döntő Marcaliban volt megtartva. Bence tehát Klárika nénivel jó messze elutaztak erre a színvonalas, országos megmérettetésre. Ide az ország legtehetségesebb diákjai juthattak el, akik az alapműveletekben kiemelkedőek. Már az is siker, egy országos versenyre eljutni! A versenyen Bence a 11. helyen végzett, így nagyon büszkék vagyunk rá. Tanító nénijének is gratulálunk nagy szeretettel, és további sikereket kívánunk mindnyájuknak. És itt ne feledkezzünk meg a támogató családi segítségről, amely valószínű elősegíti a tanulóink sikereit.

Földiné Jakab Edit tanító néni tanítványi is szép sikereket értek el. A Nemzetközi Kenguru Matematika Versenyen Kósa Lilla és Czakó Balázs Marcell 2. c osztályos tanulók megyei 2. helyezést, és országos 18. helyezést értek el. Az Országos MéhÉsz logikai versenyen a 2. c osztályból 9 fő vett részt. Egész évben zajlott az öt fordulós verseny. Gratulálunk nekik is!

  • Hajdu-Horváth Emese