A kitűnő tanulók évenként mozilátogatást kapnak ajándékba
Iskolánkban már hagyomány, hogy minden ősszel a kitűnő tanulók mozilátogatáson vesznek részt, az iskolavezetés és a diákönkormányzat jóvoltából. Azok a gyerekek, akik a múlt tanév végén kitűnő bizonyítványt kaptak, így elmehetnek Debrecenbe minden évben, hogy egy érdekes, gyerekeknek való mesefilmet megnézhessenek. Ezeket az évenkénti programokat a diákönkormányzatot segítő pedagógusok szervezik, és bonyolítják le, de sok más pedagógus is segít nekik. Az alsós DÖK vezető tanító néni, Földiné Jakab Edit néni mesélt nekünk a sok éves élményekről. Az egyik évben a Paddington 2. filmben gyönyörködhettek, majd a következő évben a Grincs című animációs filmet nézték meg a gyerekek, majd a Jégvarázs 2. című nagy kedvenc következett 2019-ben. A koronavírus járvány alatt szünetelt a mozizás, az idén viszont újra el tudtak látogatni a diákokkal Debrecenbe. A Tad, az elveszett felfedező és Smaragdtábla című mese nagy sikert aratott a körükben.
Földiné Jakab Edit néni elmesélte, hogy a mozifilm megtekintése után 2017-ben gyönyörködtek a díszkivilágításban, sétáltak a főtéren, igaz, hogy jól megáztak. Megtekintették az árusok portékáit, és megkóstolták a helyben sütött finomságokat is. 2018-ban működött az óriáskerék is, amit nagy ámulattal csodáltak meg a kis nebulók. 2019-ben különösen a kivilágított fénygömb aratott nagy sikert. Az idén november 18-án mentek a kitűnőink Debrecenbe, az Apolló moziba, utána boldogan néztek körül a sétálóutcán.
Ezért is érdemes szorgalmasan tanulni, mert ilyenkor bizony minden gyerek szeretne kitűnő lenni, hogy ő is mehessen velük. A képek ezekről a régebbi programokról számolnak be.
- Hajdu-Horváth Emese