A játszótéri játékok sok örömet szereznek a gyerekeknek

Iskolánkban három játszótér is várja az alsós osztályokat egy jó kis játékra, természetesen csak jó időben. Sajnos, most ősz végén megérkeztek az esős, borongós idők, így egyre kevesebbet tudunk a gyerekekkel a szabadban játszani. De ahogy eláll az eső, és nem fúj nagyon a szél, rögtön megjelennek a kis nebulók, hogy kipihenjék mozgás közben a tanulás fáradalmait.

A legkisebbeknek az iskola egyik belső udvarán kialakított játszóudvar áll rendelkezésre, tele mindenféle mászókával, kötéllel, hálóval, és gumicsúszdával. A kicsik nagyon szeretnek itt lenni. A másik a nemrégen átadott új játszótér, a Kossuth utca felől, amit sokan a kerítéséről ceruzás játszótérnek neveznek. Van itt hinta, mászóka, ugrálóiskola, és még egy kicsi színpad is. Ezen a színpadon a bátrabbak énekelni, táncolni szoktak, csak a maguk és a társaik örömére. Végül a nagy hátsó udvaron a nagyobbak tudják kiszaladgálni magukat. Ott előkerülnek a labdák, és lehet focizni, kosárlabdázni, és egy fészekhinta sem pihenhet, mert állandó használatban van, hiszen a gyerekek kedvence. Végül a kondipark várja a sportolni vágyókat, ahol kúszni, mászni, erősíteni lehet.

Reméljük, hogy minél előbb újra használhatják tanulóink a szabadtéri játékokat, mert az időjárás kegyes lesz hozzánk.

  • Hajdu-Horváth Emese