Határtalanul! program élménybeszámolója Délvidék csodái - Három országnyi magyar emlék nyomában a hajdúsámsoni gimnazistákkal

logók

Három ország csodái

Augusztus 22-én, hétfő reggel korán elindultunk busszal az egy hetes kirándulásra. Habár a korai kelés miatt fáradtak voltunk, mindenki nagyon várta az indulást. Szerbiába érkezve a Palicsi-tó partján tettünk sétát és néztük meg a szecessziós fürdőket és egyéb épületeket. Ezután Szabadka belvárosában látogattuk meg a szecessziós Városházát, ami belülről az egyik legszínesebb épület, sétánk során még megnéztük a Szentháromság szobrot, a Raichle-palotát, Zsinagógát, a gimnázium előtt a Kosztolányi szobornál Gabica elszavalta kedvenc kosztolányi versét, ami nagyon megható volt.

Következő nap kedden korán indultunk tovább. Ellátogattunk egy kazamatákba Péterváradon. A nap további részében tovább utaztunk, Zimonyt és a Hunyadi szobrot, Nándorfehérvárat néztük meg. Koszorút helyeztünk el az emlékkőnél a hősök emlékére. Nagyon sokat sétáltunk és rengeteg érdekességet tudtunk meg a vár történetéről, idegenvezetőnktől Eleonórától. Este egy kollégiumban szálltunk meg. Szerdán már Horvátország fővárosába indultunk városnéző túrára. Horvátországban három napot töltöttünk el. Sokat sétáltunk a szép időben, megnéztük a magyar tengeri kikötőt Fiuméban és tettünk egy körtúrát a város nevezetességeit megnézve, majd felsétáltunk Tersatto várához, nagyon szép panoráma képeket készítettünk. Abbázia gyönyörű villáit és kristály tiszta vizét látva egyik ámulatból a másikba estünk és még a tengerben is úszhattunk, fagyiztunk és város nevezetességeit, emlékeit is megcsodálhattuk, megkoszorúztuk. Lovranban felkerestük a Feszty Árpád villáját. Hajókiránduláson vettünk részt Krk-szigetéről indulva, ami a legjobb program egyike volt. Crikvenicán megnéztük az Aquariumot, ami a tenger élővilágát mutatja. Majd sétáltunk a tengerparton ajándék- és emléktárgyakat vásároltunk és elbúcsúztunk a tengerparttól. Szombaton kora reggel indultunk haza, de még közel sem volt vége a programjainknak. Meglátogattuk Varasdot, ami régen Horvátország fővárosa volt. Csáktornyát, ami a Zrinyiek birtoka volt hajdan. Délután egy orchideafarmra érkeztünk, ahonnan orchideákat is hoztunk haza emlékbe. Az estét pedig egy határmenti fogadóban töltöttük az Őrségben. Éjjel nagy vihar volt, ami megnehezítette a hármashatár megnézését, és a Lendvai szőlőhegyen is sok kárt okozott. Vasárnap még megnéztük a Bánffy-Esterházy Kastély kiállítását, felkerestük a Szentháromság kápolnát, ahol Hadik Mihályt láttuk üvegkoporsóban. Ezt követően már csak a buszban ülve néztük Szlovénia majd Magyarország gyönyörű tájait és kicsit szomorúan vártuk a hazaérkezést.

Én nagyon élveztem ezt a hét napot, örülök, hogy lehetőségünk volt egy ilyen hosszú és programokban gazdag kiránduláson részt venni. Nagyon sok élménnyel gazdagodtunk, három ország magyar emlékeit láthattuk saját szemünkkel, beszélgethettünk külhoni magyarokkal. Örülnék, ha lehetőségem lenne még, hasonló utazáson részt venni. Annak, aki lemaradt ajánlom, hogy egyszer ő is vegyen részt egy ilyen kiránduláson.

Kiss Zita 10.G

 

Kisfilmünk: https://www.youtube.com/watch?v=itEuFXDSWqM

  • Elekné Nagy Anikó