Adománygyűjtő váltófutás az ukrajnai gyermekek megsegítésére
Intézményünk, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda, a Hajdúsámsoni Református Egyházközséggel karöltve adománygyűjtő váltófutást szervezett 2022. május 10-én a Hajdúsámson-Tiszabecs közötti útvonalon az ukrajnai menekültek megsegítésére. Célként azt fogalmaztuk meg, hogy minél szélesebb összefogással, lehetőségeinkhez mérten támogatást nyújtsunk a kárpátaljai árva, elhagyott, menekült, beteg gyerekek számára.
A résztvevők reggel hét órakor indultak közös futással az iskola előtti térről, majd este hat órára érkeztünk meg Tiszabecsre. A váltófutás során az iskola, az óvoda és két külsős futónk 17 települést érintve összesen 109 km-t teljesített. Az útvonalon kerékpáros segítők váltva kísérték a futókat.
Iskolánk autóbuszát szinte teljesen megtöltötte a rengeteg felajánlás, melyet a futás végén a tiszabecsi határátkelőhelynél adtunk át Sipos Józsefnek, a Kegyes Alapítvány (Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése) vezetőjének. Az adomány elsősorban pelenkákból, babakrémekből, tisztasági kendőkből, tisztálkodó szerekből, hintőporokból, vitaminokból, vény nélkül kapható gyógyszerekből, tápszerekből, konzervekből, gyerekruházatból állt.
A nemes cél érdekében nagyon sokan tettek felajánlást: Antal Szabolcs polgármester úr, a Rákóczi-iskola dolgozói, osztályközösségei, tanulóink szülei, az Eszterlánc Óvoda közössége, dolgozói és a szülők, a Hajdúsámsoni Református Egyházközség, a Tündérkert Alapítvány, a Gyermekjóléti Szolgálat Hajdúsámsoni Területi Iroda, a Sámsoni Motorosok, az ECO System Kft., a HIT Gyülekezet Szeretetszolgálat debreceni szervezete, Kerekes-Hajdu Beáta, Radovics-Méder Lili.
A kárpátaljai alapítvány nevében is köszönjük az adományokat, hálásak vagyunk a támogatásért.
Jakubecz Sándor
igazgatóhelyettes, szervező
- Jakubecz Sándorigazgatóhelyettes