Karácsonyi készülődés az alsó tagozaton

A Karácsony előtti utolsó nap az alsó tagozaton gazdag programokkal volt tele. A Diákönkormányzat szervezte a gyerekeknek ezt a napot, Földiné Jakab Edit néni álmodta meg, és a pedagógusok pedig azért fáradoztak, hogy emlékezetes legyen ez a nap mindenkinek. Bekukkantottam néhány osztályba, és szeretnék most beszámolni az ünnepélyes és emlékezetes pillanatokról, amiben részem volt.

Az 1. a osztályban Hermann-né Mányi Ildikó néni és Páskuné Szabó Emília néni szervezte a mai ünnepséget. Mindenben segített nekik Piroska Fanni. Szép karácsonyfájuk alá ajándékokat kaptak a gyerekek. Ezen a napon kézműveskedtek is, kedves meglepetést készítettek a szülőknek. Majd a kapott Gyermekbibliából figyelmesen meghallgattak egy mesét.

Az 1. c osztályban Vastaghné Szűcs Gabriella néni és Földiné Jakab Edit néni voltak azok, akik a gyerekek napját emlékezetessé tették. Segítségükre volt Kovácsné Nagyházi Ágota is. Az osztály a folyosón sétált, majd arra tértek vissza, hogy ajándékok vannak a fájuk alatt. Nagy volt az öröm! Csupa mosolygó gyermeket láthattam.

A 2. b osztályban Nagy Krisztina néni és Márkusné Lévai Eszter néni segített a gyerekeknek a tanterem széppé tételében. Gyönyörűen kidekorálták a faliújságokat, a kis fájukat feldíszítették. A Karácsony előtti nagytakarítást is elvégezték. Ezután szép karácsonyi kifestők színezésével fejezték be a napot.

A 3. a osztályban Gyöngyösiné Sepsi Tünde néni nagyon kellemes karácsonyi hangulatot teremtett. Átrendezték a padokat, és szüleiknek üdvözlőlapokat és ajándékokat készítettek. Munka közben karácsonyi dallamokat hallgattak. A gyerekek ajándékai még a tanári asztalon sorakoztak arra várva, hogy új tulajdonosuk örülhessen neki.

A 3. b osztályban Kőszeginé Pótor Erika néni és Veszelinovné Rása Mónika néni különleges kézműves foglalkozásokat tartott az ünnepi készülődés jegyében. Megtanulták a gyerekek a tűnemezelés technikáját. Nemezből szív alakú karácsonyfadíszeket és babát készítettek. Háromágú körmönfonást is csináltak, és szép, saját készítésű nyakláncokkal is büszkélkedtek.

A 3. c osztályban nagy munkálkodás fogadott. Molnár Orsolya tanító néni útmutatásával karácsonyi díszeket készítettek. Tobozt festettek, majd cserépbe ragasztották, így apró karácsonyfa lett belőle. Rengeteg eszköz, kellék volt az asztalokon, amit az ügyes kezek átvarázsoltak. Elmondhatom, hogy ide különösen kreatív tanulók járnak.

A 3. d osztály már túl volt az ajándékozáson. Janócsiné Luczi Klára néni és Pálfi András Istvánné Jolika néni szervezték az ünnepi programokat. Minden gyerek örült a szép karácsonyfának, és a kapott ajándéknak. Közös társasjátékozással jó hangulatban fejezték be ezt a napot.

A 4. a osztályban Forgácsné Király Ottilia néni tartotta a kézműves foglalkozást. Narancsba szegfűszeget szúrtak, különféle mintázatokat alkotva. Elmondhatatlan volt az a finom illat, ami ennek az osztálynak a háza táján fogadott. Később megnézték a művészeti tagozat karácsonyi kisfilmjét is, ami nagyon tetszett a gyerekeknek.

A 4. b osztály is közös ünneplést tartott. Bacskainé Czapp Ildikó néni és Máté Adrienn néni közösen találták ki az ünnepi programokat. Feldíszítették a termüket a gyerekekkel együtt, és közös játékkal töltötték el ezt a szép napot.

  • Hajdu-Horváth Emese