A Mikulás látogatásainak története iskolánkban (1999-2021)
A piros ruhás, fehér szakállas Mikulás, aki évente egyszer felkerekedik, és megajándékozza a gyerekeket, minden évben ellátogatott hozzánk. Arra gondoltam, hogy idézzük fel közösen ezeket a régi emlékeket. A fotóarchívumomból válogattam a 22 év múltjából 1999-től 2021-ig, ezért a saját élményeimet szedtem egy csokorra.
Az Árpád úton, a Görög Iskolában látogatott meg először a Mikulás. 1999-et írtunk, amikor botjával kopogtatott az ajtónkon. Az akkori elsős gyerekek mára már felnőttek, gyerekeik is vannak, családot alapítottak. De akkor ragyogott a szemük, és izgatottan várták az ajándékot. A Görög Iskola egyik kis tantermében, sűrűn beültetve a padokba vártak, a cserépkályha előtt pedig a szülők felügyelték a szép ünnepséget. Máig kedves emlék számomra. A 2002-es év már a Jókai úti Iskolában ért, ott látogatott meg minket a piros ruhás Télapó. A teremben a fal zöldre festett lábazata, és a narancssárgára festett ajtó előtt izgatottan ültek az akkori csemeték. Minden gyerek, értékelést hallgatott meg, hogy jól, vagy rosszul viselkedett-e. De a mikuláscsomagnak mindenki nagyon örült. A 2008-as tanévet a Kossuth utcai napközi épületében töltöttük. Ott adventi gyertyagyújtás részesei voltunk. A padokkal sűrűn telepakolt, feldíszített teremben az akkori elsősök boldog várakozással fogadták az ajándékaikat.
2013-ban már az új iskolában fogadhattuk a Mikulás bácsit, aki meg is látogatta az osztályokat. A képeimen a mai játszószoba helyén akkor található teremben az akkori harmadikosok örülhettek az édességekkel teli piros csomagnak. 2014-ben az aulában nagyszabású ünnepség keretében fogadtuk az ősz szakállú Télapót, aki a színpadról közelről gyönyörködött a sok táncban, énekben, szavalatban. 2015-ben ismét az aulába érkezett meg, puttonyából egy hatalmas plüssfigura kandikált ki. A citeraszakkör is muzsikált, ismét táncoltak a gyerekek, így végül mindenki megkapta a megérdemelt ajándékát. 2016-ban az osztályban találkozhattunk a Mikulással, ahol sok szép rajzot és levelet is kapott a Nagyszakállú. Igaz, hogy ő se jött üres kézzel. 2017-ben az aulában, a színpad közepén foglalt helyet, és az összegyűlt gyerekeknek mesélt is az élményeiről. 2018-ban már a közönség is pirosban és fehérben pompázott ezen a napon. Nagyon kedves műsorokban gyönyörködhettünk. 2019-ben már az aula teljesen tele volt, zsúfolásig megtelt, minden osztály más- és más ruhát öltött. Dalok, táncok, szavalatok után mindenki csomagot kapott. Ez a műsor nagyon emlékezetesre sikeredett. Az elmúlt évben interneten tudott nekünk üzenni a Mikulás a járvány miatt, idén viszont személyesen meglátogatta az alsós gyerekeket, két rénszarvasát hozta ezúttal magával. A fenntartónk támogatásával minden gyereknek csomagot is hozott, a kis nebulók nagy örömére.
- Hajdu-Horváth Emese