Akikre büszkék vagyunk - Közönségtalálkozó Kiss Dominikkal, egykori diákunkkal

Ismét bebizonyosodott. Felszínre tört, hogy akarattal, bátorsággal, jó kommunikációs készséggel, merészséggel bármi elérhető. 2021. november 30-án „Az akikre büszkék vagyunk” programsorozat keretében Kiss Dominik, 2015-ben ballagott diákunk látogatott vissza intézményünkbe egy közönségtalálkozó erejéig. A jó hangulatú beszélgetésen, melyen a 7-8. évfolyam diákjainak egy része vett részt, Dominik visszaidézte általános iskolás élményeit, felidézte, hogy mi történt vele az elmúlt években, beszélt hobbijairól, a hithez való viszonyulásáról, családjáról, távlati céljairól, s hogy hogyan indult el azon az úton, amely remélhetőleg még sikeresebb vállalkozóvá teszi. Ilyenkor bennünket, egykori tanárokat pedig mindig jó érzés tölt el, hiszen jó látni, hogy egykori növendékeinből milyen tehetséges, erényeiket kamatoztató felnőttek válnak, akik pozitív példával járnak el a fiatalabb generáció tagjai előtt. Remélhetőleg a hallgatóságban ülő gyerekek közül többen is tudtak azonosulni az elhangzottakkal, s bízom benne, hogy a motiváció magvait sikerült Dominiknak elhintenie.

A programsorozat hamarosan folytatódik új vendégekkel, új beszélgetésekkel.

  • Módis Tamás