Pedagógiai asszisztensek segítik most is az elsős pedagógusok munkáját

Ebben a tanévben is pedagógiai asszisztensek segítik az elsős osztályok munkáját. Az 1. a osztályban Piroska Fanni, az 1. b osztályban Pilka Cintia, az 1. c osztályban Kovácsné Nagyházi Ágota, és az 1. d osztályban Vozárikné Farkas Valéria segítik a pedagógusok munkáját. Ott vannak, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. A tanulásban, az öltöztetésben, a szabad időben is nagy szerepük van abban, hogy minden rendben menjen, és zökkenőmentesen haladjon a gyermekek fejlődése.

Szeretném, ha megismerkednénk a pedagógiai asszisztensekkel. Beszélgetéseink során kiderült, hogy remek, és elhivatott fiatalokra bíztuk a kicsinyeket, ők a pedagógusok jobb kezei mindig, a tanítási nap minden órájában.

1. a : Piroska Fanni

Iskolánkban tanult. Az alsó tagozaton az osztályfőnöke Páskuné Szabó Emília volt, a felsőben pedig Egriné Nagy Éva. Most pedig pont Emike néni segítő jobb keze. Az Irinyi János Szakközépiskolában folytatta a tanulmányait, 2018-ban érettségizett. Vendéglátás szakon végzett, német két tannyelvű képzést kapott. Felsőfokú német nyelvvizsgát szerzett. Majd a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskolában vám- jövedék- és termékdíj ügyintéző szakon 2 évig tanult, OKJ-s végzettséget szerzett. A pedagógiai és családsegítő munkatárs OKJ-s tanfolyamot is elvégezte. Nagyon jól érzi magát iskolánkban. Szeretne továbbra is gyermekekkel foglalkozni. Hajdúsámsoni lakos.

1. b : Pilka Cintia

Az alsó tagozaton iskolánkban tanult. Osztályfőnöke Regeléné Jámbor Andrea volt. Majd Debrecenbe, a Bocskai István Általános Iskolába került. A középiskolát az Irinyi János Szakgimnázium és Szakközépiskolában végezte, és itt is érettségizett. Mentálhigiénés asszisztens és családsegítő asszisztensként végzett. Ötöd éven maradt még tanulni, és kisgyermeknevelő- és gondozóként végzett. Nyaranként 4 éven át táboroztatott. Gyakorlatát Hajdúsámsonban a helyi bölcsődében végezte, közösségi szolgálatát pedig a helyi óvodában. Hajdúsámsoni lakos. Nagyon szereti ezt a munkát, szeret a gyerekekkel foglalkozni. Hosszú távon szeretne iskolánkban maradni.

1. c : Kovácsné Nagyházi Ágota

Iskolánkban tanult. Alsós osztályfőnöke Tóthné Szathmáry Irén volt, a felsős pedig Ács Péterné Erzsike néni. A középiskolát a Dienes László Gimnáziumban végezte, ahol két tannyelvű képzésben részesült. A sikeres érettségi vizsga mellett angolból középfokú nyelvvizsgát is szerzett. Utána orosz szakon, a Debreceni Egyetemen folytatta tanulmányait. 5 évvel ezelőtt került iskolánkba, mint pedagógiai asszisztens. Kiváló segítsége volt a pedagógusoknak, és a gyermekeknek. Angol szakköri órákat is tartott. Közben gyógypedagógiai segítő munkatárs OKJ-s tanfolyamot is végzett. Majd tanulmányait a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, tanító szakán folytatja, ebben a tanévben fogja a diplomáját megkapni. Szeretné munkáját nálunk folytatni. Ő egy olyan, sok generációs család leszármazottja, akik rengeteget tettek a hajdúsámsoni oktatásért. A szépszülei és a dédszülei is pedagógusok voltak, dédnagymamája iskolánk nagyra becsült tanítónője volt. Nagynénje, Irénke néni a könyvtárosunk, édesanyja pedig a gazdasági iroda vezető helyettese. Ágota gyermekkori álma a családi hagyomány továbbvitele.

1. d : Vozárikné Farkas Valéria

Hozzánk járt általános iskolába. Alsós osztályfőnöke Barát Endréné Éva néni. Majd a Református Gimnáziumban tanult, és ott is érettségizett. OKJ-s tanfolyamot is végzett, pedagógiai asszisztens lett. Amikor ő maga is tanuló volt még, nagyon sokat szerepelt az iskolai ünnepségeken. Énekkaros volt iskolánkban. Hajduné Hőgye Zsófia tanár néni felfigyelt rá, és rengeteg megyei és népdaléneklési versenyre nevezte be, ahol szép eredményeket ért el. Megyei 1., országos 2. helyezett lett, és kiemelt arany minősítésű népdalénekes cím büszke tulajdonosa is lett. Mellette zongorázik, és több hangszeren is játszik. Igazán tehetséges, sokoldalú fiatal művész. Jelenleg irodalmi műsorokban rendszeresen szerepel, mint énekes. Nagyon szereti a gyerekeket, és a művészeteket. Vágya az, hogy óvónő lehessen, és zeneóvodában szeretne zenét tanítani.

  • Hajdu-Horváth Emese