Tanári gyaloglásaink

Több mint 35 évvel ezelőtt két, iskolánkban tanító kolléga valami miatt nem tudott kiérni Debrecenből a munkahelyére. Úgy határoztak hát, hogy gyalog fogják megtenni ezt a 10 km-es távot. Ebből aztán hagyomány lett. Minden évben tavasszal egy hajnali órán a Debrecen vége táblánál találkoztak a tanárok, és együtt gyalogoltak el Hajdúsámsonba, az iskolánkba.

Persze, nem csak gyaloglásról szólt ez a program. Mindig volt újoncavatás, ahol az először gyaloglók tréfás vetélkedőkön mutatták be a tudásukat. Sokat énekeltünk, és saját szövegeket írtunk a dalokhoz. Mindig történt valami vicces, emlékezetes velünk. Senki sem indult el üres tarisznyával, a közös reggelit pedig nagy öröm volt elfogyasztani az erdő széli tisztáson. Az autók és a buszok dudáltak nekünk, az emberek integettek. Mindenki tudta, hogy mi vagyunk a tanári gyaloglók.

A Hajdúsámson táblától rendszeresen énekelve jöttünk, néha kihangosítva, zenei aláfestéssel. Volt olyan is, amikor táncos felvezetést is kaptunk. Az Önkormányzatnál mindig szeretettel vendégeltek meg minket, ilyenkor jólesett a kávé és a frissítő. „Újra itt van a nagy csapat!”- ezt énekeltük a legszívesebben. Az iskola előtti téren zenés produkcióval vártak minket mindig, majd a virágkapun átbújva, a tanulók díszsorfala között jutottunk el a díszudvaron színpadig. Ott előadhattuk a műsorunkat, és a gyerekek vidám, tréfás feladatokat adtak fel nekünk. Óriási élmény a mai napig visszaemlékezni ezekre az alkalmakra.

Idézzük most fel az utolsó évek gyaloglásait. 2014-ben nagyon szép időben gyalogolhattunk, és az út melletti étterem teraszán gyakorolhattuk a dalainkat és a műsorunkat. 2015-ben különösen jól sikerült az előadásunk, aminek hatalmas sikere volt. A gyerekeknek nagyon tetszett. 2016-ban sokan pirosba öltöztünk, és minden gyalogló sárga emlékszalagot kapott. A nyugdíjas, vagy az iskolánkból elkerült kollégákat is elhívtuk egy közös sétálásra. Ekkor jó sokan voltunk, és nagyon vidám volt a hangulat.  2017-ben szintén újoncavatással kezdtünk, itt léggömbfújás és más tréfás vetélkedők várták a gyaloglásban még kezdőket. A 2018-as gyaloglásunk egészen kiválóra sikeredett. Virágfüzérekkel a nyakunkban tettük meg a távot, és egy csodálatos pipacsmezőt találtunk, ami óriási élmény volt mindnyájunknak. 2019-ben gyalogbéka érmet kaptunk a nyakunkba, és ezt indokoltnak is éreztük, mert hűségesen visszatérünk egy jót gyalogolni. Ebben az évben ráadásul katonai felvezetést is kaptunk, Menyhárt Zoltán kollégánk jóvoltából. A katonák menetelése biztosította a tempót, mi pedig alig bírtuk velük a lépést tartani. Sajnos, 2020-ban a járvány miatt nem tudtuk ezt a programot megszervezni, de Taricska Zsolt és Menyhárt Zoltán kollégánk ketten megtették ezt a távot értünk, és a tanári gyaloglásunk folytonossága érdekében. Külön köszönet nekik érte.

Ebben az évben sem tudjuk a hagyományos módon megtartani ezt a szép rendezvényt, de abban reménykedünk, hogy valamilyen új formában mégiscsak el fogunk gyalogolni Debrecenből Hajdúsámsonba.

  • Hajdu-Horváth Emese