Fenntarthatósági témahét
Sajnos ebben az évben is, az előző évhez hasonlóan, gyerekek nélkül az online térben tudtunk foglalkozni Földünk és környezetünk védelmével.
Évtizedek óta hagyománnyá vált iskolánkban, hogy a Föld napján és egy pár éve, témahét keretében változatos programok szervezésével próbáljuk erősíteni diákjainkban a környezettudatos magatartást.
Ebben a tanévben játékos feladatokkal színesítettük ezt a hetet, és egyéni versenyek hirdetésével tettük még izgalmasabbá. Az online oktatás nehézségei ellenére azért elég sok gyerek vett részt a meghirdetett programjainkon, melyek az alábbi plakáton láthatók.
Természettudományos egyéni versenyt is hirdettünk, ahol a tanulók az interneten elérhető feladatlapon 45 perc alatt mérhették össze tudásukat.
5-6. évfolyamon 70 tanuló vett részt. Verseny összeállítója és lebonyolítója: Kiss Gergely kollégám volt.
Helyezettek:
I. Elek Szabolcs 6.c, Francz Kira 16 pont
II. Rigó Maximilián, Bene Fruzsina, Domokos Mira 15 pont
III. Szűcs Mihály, Illés Hanna, Dicsőné Veres Bernadett 14 pont
7- 8. évfolyam 42 tanuló vett részt. Verseny összeállítója és lebonyolítója: Baloghné Szűcs Emma kolléganőm volt.
Helyezettek:
I. Sólyom Imre 7.d 51p
II. Sólyom Dávid 7.d 50p
III. Mányi Gábor 7.a, Mózsik Marcell, 8.c Varga Lóránt 8.c 47p
IV. Kincses Marcell 7.a 46p
V. Balogh Boglárka 7.a, Kanalas Alexandra 7.d Kiss Janka 7.d 45p
Idén elsőnek a gimnázium 9-10. évfolyamán is meghirdettük a versenyt. 9 fő vett részt. Verseny összeállításáért és lebonyolításáért én voltam a felelős.
Helyezettek:
I.Sáfián Erika 9.g 91 pont
II. Gyarmati Vivie 10.g 77 pont
III. Berencsi Zsófia 10.g 75 pont
IV. Kis Alex János 9.g 73 pont
V. Hodos Bernadett 10.g 72 pont
Az „Élő bolygó” vetélkedő sok játékos, interneten kutatásra serkentő feladatot tartalmazott, ahol közel 150 tanuló küldte vissza a helyes megoldásokat. Verseny összeállítója és lebonyolítója: Elekné Nagy Anikó kolléganőm volt.
A fotó, plakátkészítő és tárgykészítő versenyre is érkeztek szép alkotások, amelyeket megtekinthetnek itt, iskolánk honlapján:
- Fotópályázat a Fenntarthatósági témahétre: https://samsoniskola.hu/en/node/510
- Plakát, szófelhő és tárgykészítő készítő verseny: https://samsoniskola.hu/en/node/511
- 2021. év élőlényei rajzpályázat: https://samsoniskola.hu/en/node/513
Gratulálok a versenyek helyezettjeinek és minden tanulónak, akik aktívan részt vettek témahetünkön.
Szeretnék köszönetet mondani munkaközösségem minden tagjának, akik segítettek a tanulók motiválásában.
- Kincsesné Kirtyán Mária