Hatalmas siker a Bolyai Természettudományi csapatverseny Országos döntőjében

Minden évben megrendezésre kerül az egyik legrangosabb és legnehezebb verseny a Bolyai Természettudományi Csapatverseny. A verseny kiírása már szeptemberben megtörténik, ahol 4 fős csapatok jelentkezését várják. A verseny két részből áll, egy körzeti/régiós, melyben 5 megye képviseltetheti magát és az országos döntő.  Az idén iskolánkat egy csapat képviselte a 4. c osztály Természetbúvárok csapata. Ehhez az osztályhoz nagyon közel áll a természet szeretete, mivel ÖKO irányultságú osztály. 

A gyerekek a körzeti/régiós versenyre még együtt tudtak készülni, így nagy izgalommal várták ezt a fordulót. Már itt nagyöröm érte őket, amikor kiderült, hogy ezt a fordulót megnyerték. Hatalmas lelkesedéssel készültek az országos döntőre. Először volt még lehetőség rá, hogy közösen készüljenek, majd a vírus helyzet miatt ez csak online valósulhatott meg. A döntő 2021. március 13-án, szombaton volt. A verseny nehézségét bizonyítja, hogy 60 perces volt. A csapat szoros küzdelemben megszerezte a 8. helyet.

A Természetbúvárok csapat tagjai:

Balog Marcell, Sas Kornélia, Szarka Mónika, Szilágyi Gergő

Felkészítő pedagógus: Vastagné Szűcs Gabriella

A verseny ismeretanyaga: A természettudományokhoz elengedhetetlen általános műveltség, környezetünk élővilágának ismerete, valamint a következő témakörök:
„Idő, naptár, évszakok. Az ember fejlődésének szakaszai. Tájékozódás a tágabb térben. Ünnepek, hagyományok. Termesztett növények, háziállatok. Egészség, betegség. Az év élőlényei 2020. Környezetbarát életmód, környezetvédelem.”

A verseny célja: hogy közösen, összedolgozva oldjanak meg problémákat. Lehetőséget teremt arra, hogy miközben logikus gondolkodás fejlődik, átélik az együttgondolkodás örömét.

A kimagasló eredményhez szívből gratulálunk!

  • Vastagné Szűcs Gabriella