Különleges farsang
Különleges időket élünk, így különleges farsangot rendeztünk. Egy héttel a sűrű hóesés után, egy szikrázóan gyönyörű, tavaszt idéző napon érkezett el ez a télűző ünnepi nap, amelyet minden alsós gyerek várva várt. A farsangi időszak csúcspontja az utolsó napok egyike, a farsang farka, amelyet minden évben meg szoktunk osztálykeretben ünnepelni. Sajnos, a járványhelyzet még nem múlt el, ezért igyekeztünk a járványügyi előírásoknak megfelelően készülni erre a rendhagyó mulatságra.
A Diákönkormányzat szervezésében rendeztük meg ezt a programot. Földiné Jakab Edit néni, az alsós DÖK vezetője végezte a szervezőmunkát. Az idén különlegesség volt, hogy a gyerekek által készített álarcokból kiállítást készítettek, ebben a munkában Vastagné Szűcs Gabriella néni is tevékenyen részt vett. Csodálatos munkák születtek, öröm volt gyönyörködni a szorgos kezek által festett, ragasztott álarcokban. Olyan mulatság volt ez az idei, amelyet minden osztály a maga kívánsága szerint tartott meg. Voltak, akik vetélkedőt tartottak, voltak olyanok, akik játékdélutánon kellemesen töltötték el együtt az időt, és olyanok is voltak, akik a könnyedebb szórakozást választották. Az ablakokból kihallatszott az „Itt a farsang, áll a bál” című dalocska, amelyet lelkesen énekeltek együtt a gyerekek.
Különleges színfoltja volt a farsangi mulatságunknak az 1. d osztály, akik Dr. Kovács Tamásné Cilike néni és Félegyházi Zsuzsa néni kíséretében szíves, csillagos koronákban sétálgattak a folyosón. Ők voltak ezen a napon a királyfik és a királylányok. Páskuné Szabó Emike néni és Taricska Zsolt bácsi a 4. e osztállyal gyönyörű, flitteres, csillogó álarcokat készíttetett, aztán pedig vidám, tréfás vetélkedőt tartottak, amit a gyerekek nagyon élveztek. A 3. d osztály Kunsági Zsuzsa nénivel játékdélutánt szervezett. A gyerekek mesélték utána, hogy életükben ilyen jó klubdélutánjuk még nem volt, mint ez. Különleges, és vidám játékokban mérték össze az erejüket. A 4. b osztály Kormányné Kalácska Edit néni és Borosné Rácz Judit néni útmutatásával Activity társasjátékkal játszott. A csapatoknak mutogatni, rajzolni és megmagyarázni kellett szavakat, kifejezéseket. Nagyon vidáman telt el ez a jó kis játékidő. Az 1. a osztályban Barát Endréné Éva néni vezetésével, és az én részvételemmel tánctanulás, táncverseny, és seprűtáncoltatás is szerepelt a programban. A léggömbök is fontos szerepet kaptak ezen a napon. Előkerültek a szekrény mélyéről egy régi iskolai tánccsoport ruhácskái, kalapjai, amit boldogan vettek fel magukra a nebulók. Így táncos lányok és cowboy fiúk lettek hirtelen az elsős kisdiákok. A 4. c osztályba járók is vidáman ropták a táncot, miután egy érdekes vetélkedőn eldöntötték, hogy ki a legügyesebb.
Nagyon jó, hogy néhány órát együtt tudtak tölteni a gyerekek. A sok tanulás után rájuk fért már egy kis pihentető szórakozás. A közösen, játékkal, tánccal, kézműveskedéssel, vetélkedőkkel eltelt idő közösségépítésnek is nagyon jó volt, hiszen a járványhelyzet miatt ebben a tanévben csak kevés program tudott megvalósulni. Örülünk, hogy ez a különleges, és kreatív farsang jól sikerült, és most már tényleg beköszönt ránk a tavasz.
- Hajdu-Horváth Emese