A magyar kultúra napja – 2021. január 22.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
Ezen a napon igyekszünk nagyobb figyelmet szentelni hagyományainknak, a magyarság szellemi értékeinek és nemzeti tudatunk erősítésének. A magyarság ekkor szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről, kiállításokat és koncerteket szerveznek, könyvbemutatókat, irodalmi esteket és színházi előadásokat tartanak.
Iskolánkban hagyomány, hogy egy vetélkedővel ünnepeljük meg ezt a jeles napot. Az idén is különböző feladatokat kaptak az osztályok. Ki kellett tölteni egy feladatlapot, valamint készíteni kellett egy plakátot. Ennek tematikájaként most a magyarországi világörökségi helyszíneket jelöltük meg. Az osztályok nagyon ügyesen, kevés hibával oldották meg a feladatokat. Olyan igényes, látványos plakátok születtek, hogy a pontozó zsűrinek igen nehéz dolga volt rangsorolni őket. Az előcsarnokban kiállítva mindenki megcsodálhatja ezeket.
A verseny végeredménye
5-6. osztály kategóriában
1. hely: 5. c (86 pont)
2. hely: 5. a (85 pont)
3. hely: 6. c (82 pont)
7-10. osztály kategóriában
1. hely: 7. b (93 pont)
2. hely: 7. d (83 pont)
3. hely: 8. b (80 pont)
4. hely: 7. a (79 pont)
4. hely: 10. g (79 pont)
Köszönjük a diákok és osztályfőnökeik aktivitását, és minden résztvevő osztálynak gratulálunk!
- Domokos Klára