„Mindenki szívében van egy dallam!”

logok

 

A Belügyminisztérium és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság nyílt pályázatán alapfokú zeneoktatási program megvalósításának támogatására Egymillió forintot nyertünk. A program szakmai hátterét és módszertanát az MMSZ által megvalósított Szimfónia Program, „Máltai Szimfónia Program”, adja. A program küldetése, hogy zenei eszközökkel segítsen a gyerekek és fiatalok szociális problémáin, önismereti és segítő beszélgetésekkel egybekötött csoportos és egyéni zenetanítás, zenekarépítés útján.

A nyertes összegből egy cimbalmot vásároltunk, melyet a művészeti iskolai oktatás keretében fogunk használni. A pályázat lehetőséget ad arra is, hogy egy éven keresztül szakember bevonásával valósuljon meg a cimbalomoktatás. Galyas Zoltán cimbalomművész örömmel vállalta a feladatot, hiszen korábban is együttműködtünk a népzene területén.

A zenetanítást más jellegű alapokkal is megpróbálnánk bevezetni. A hangszer megjelenése újabb motiváló erő a hangszeres zenetanulásban, egy újabb színfolt zenei életünkben. A cimbalom a népzenetanulásban is szinte elengedhetetlen hangszer. Szakavatott zenész kezében különös része lesz iskolánk zeneoktatásának. Rövid távú célunk, népi zenekar összeállítása a gyerekekből, hosszú távon pedig a népzenei utánpótlás biztosítása. Az eddigi népzeneoktatást szeretnénk tovább folytatni, valamint új alapokra helyezni, a citera, hegedű, brácsa, nagybőgő mellett további hangszer bevezetésével. Szeretnénk a népművészet hagyományait az elkövetkezendő években tovább vinni, utódainknak átadni.

  • Jakubecz Sándor
    igazgatóhelyettes