Rendhagyó ősz az alsó tagozaton
A koronavírus megnehezítette az életünket. Új, eddig nem tapasztalt szabályokat kell betartanunk, és alkalmazkodnunk kellett a megváltozott helyzethez. A 2020-as év ősze más volt, mint az előző években. Nem tarthattunk nagyrendezvényeket, ügyelnünk kellett a távolságtartásra, fertőtlenítettük a kezünket, és mindenki lázmérés után jelenhetett meg a tantermében.
Szeptemberben a kis elsősök azért átlépték a virágkaput, szüleik aggódó és büszke tekintete előtt, majd megkezdték iskolai tanulmányaikat. A nehezített körülmények ellenére elmondhatjuk, hogy az oktatás zökkenőmentesen zajlott idáig az alsó tagozaton. A tanulás mellett szabadidős elfoglaltságokban sem volt hiány. Már szeptemberben táncházban vehettek részt a gyerekek a díszudvaron, több, kisebb csoportban, de óriási volt számukra az élmény. Majd citerakiállításban gyönyörködhettek az aulában az érdeklődők. Az ősz első két hónapjában csodálatos, napos idő volt, így megteltek az udvarok és a játszósarkok nevető, vidám gyerekekkel. Osztálykeretben emlékeztek meg a szüretről, és az őszi jeles napokról, ünnepekről. Versmondó versenyre is készültek a vállalkozó szellemű tanulók. Sajnos, a versenyt már nem lehetett megtartani, így az osztályaiknak szavalták el a választott verset. Az internet és a robotika világa előtérbe került. Így az aulában mérkőzhettek meg a Bee-bot kis tudósai, és más internetes versenyen is megmérettették magukat.
Most ezekkel a képekkel, illetve az alábbi linken egy slideshow-val búcsúzunk el az ősztől, hiszen meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját. Reméljük, hogy jövőre tudunk mustot préselni, papírt gyűjteni, és a rendhagyó irodalomórán a nyertes gyerekek szép szavalatát is meg tudjuk majd hallgatni.
- Hajdu-Horváth Emese