Népzene a Bakator Együttes tolmácsolásában

Szeptember 21-én délelőtt hangos, jókedvű zenélés hallatszott a díszudvar felől. A Bakator zenekar vállalkozott arra, hogy a népzene iránt érdeklődő osztályoknak előadást és táncházat tartson ezen a napon. Egy pályázat keretében sikerült megvalósítani ezt a programot.

A szervezést Jakubecz Sándor, a művészeti tanszak vezetője vállalta magára. Azok az osztályok kaptak meghívást erre a rendezvényre, akik érdeklődést mutattak a népi muzsika, és a néptánc iránt. Egyszerre csak néhány osztály tekintette meg a koncertet azért, hogy eleget tudjanak tenni a járványügyi előírásoknak. Összesen négyszer adták elő a műsorukat a zenészek, így még több gyerek gyönyörködhetett a muzsikájukban.

„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” Ezen hitvallás alapján alakult a zenekar 2009-ben azzal a szándékkal, hogy muzsikájukkal őrizzék azt a kincset, amit népzenének hívunk. Kárpát-medencei népzenét játszanak. Állandó kísérő zenekarként közreműködnek a derecskei Szivárvány Néptáncegyüttes, a földesi Szélrózsa Néptáncegyüttes, a sátoraljaújhelyi Zemplén Néptáncegyüttes és a balmazújvárosi Hímes Néptáncegyüttes munkájában. Emellett szoros kapcsolatot ápolnak a hajdúböszörményi Bocskai Néptáncegyüttessel, és most a mi iskolánkba is eljutottak.

A muzsika nagyon tetszett a gyerekeknek. Az elsősök végig ropták a táncot a koncerten, annyira táncba hívta őket a jó muzsika. Kik párosan, kik csoportosan, néhány osztály pedig külön kört alkotva élvezték a népzenét. A nagyobb korosztály örömmel fedezte fel az ismert dallamokat. A zenék meghallgatása után következett a táncház. Kapusi Orsolya és Szabó Péter táncpedagógusok vezetésével indult a közös örömtánc, ők mutatták a tánclépéseket, amit a gyerekek nagyon hamar el is sajátítottak. Még a tanító nénik is beálltak a körbe táncolni, hiszen a jó muzsikának nem lehetett ellenállni.

Nagyon jó hangulatú délelőttöt köszönhetünk a szervezőknek és a zenekarnak. A résztvevők sokáig emlegetik ezt a jókedvű dal-és tánctanulást. A program elérte a célját, mert sok gyerek ismerkedhetett meg a népi kultúra szépségeivel.

  • Hajdu-Horváth Emese