Tanévnyitó ünnepség az általános iskolában

Idén két tanévnyitó ünnepséggel kezdtük a tanévet, hiszen augusztus 31-én tartottuk a Rákóczi-iskola gimnáziumi és szakképző osztályainak tanévnyitóját, valamint az új középiskolai épület átadó ünnepségét, szeptember 1-jén pedig az általános iskolában indítottuk a tanévet.


Az általános iskolai tanévnyitón több mint kilencven elsőst köszönthettünk. Rendhagyó módon tettük ezt, hiszen a járványügyi készenlét miatt az ünnepség alatt csak az elsősök és a szüleik vagy kísérőik tartózkodtak az aulában, a többi osztály az osztálytermében rádión keresztül hallgatta meg igazgató úr tanévnyitó beszédét.


A mosolygós gyermekek jelenlétén kívül öröm számunkra az is, hogy hagyományos, osztálytermi oktatással kezdhettük a 2020/2021-es tanévet.


Eredményes, sikerekkel teli tanévet kívánunk diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak egyaránt!

  • Nábrádi Mihály
    igazgatóhelyettes