Kis Tudósok Akadémiája
Kis Tudósok Akadémiája
Immáron harmadik alkalommal vettünk részt a Kis Tudósok Akadémiáján. Ezt az országos tehetséggondozó programot testvériskolánk a Bornemisza Péter Gimnázium Újszász utcai Általános Iskolája szervezete, ahol az idén 30 csapat vett részt. Iskolánkat 6 csapat képviselte (3.a; 3.b; 3.c; 4.a; 4.b-e; 4.c).
A program előzetes feladataként a csapatok bemutatkoztak. Mindenki elkészítette a saját T.é.T. bolygóját. Izgalmas kísérleteken, feladatokon keresztül szabadították ki a 4 kutatóbázison tartózkodó tudósokat a csapatok.
- Először egy vízzel teli üvegben kis üvegcse emelkedését – süllyedését kellett megvizsgálni
- 2. kísérletként: a vízszint emelkedését kellett megfigyelni hajszálvékony üvegcsőben, illetve ételfestékkel megfestett vízbe tett kockacukron
- a 3. kísérlet volt az egyik legizgalmasabb, mert bagolyköpetet vizsgálhattunk meg
- az utolsó 4. kísérletként mágnesességet vizsgálhattunk (gríz, fém flakon, alufólia, vatta)
Minden kísérlethez tartozott egy nagyon érdekes kérdéssor, melynek megfejtéseként megkaptuk a kutatóbázisok nyitó kódját, így tudtuk a tudósokat kiszabadítani.
A program sikeres teljesítése után a gyerekek büszkén vették át megérdemelt jutalmukat.
Ezúton köszönöm Elekné Nagy Anikó és a csapatokat koordináló pedagógusok közreműködését, segítségét.
Vastagné Szűcs Gabriella
szervező pedagógus
Vastagné Szűcs Gabriella
