Szarvaslesen a 9.g osztállyal
2025. október 17-én este a Gúthi erdőben szarvaslesen vett részt a9. g osztály. Egy 5,2km-es sétát tettünk az erdőt bejárva. Fél 6 kor indultunk, így még világosban láthattunk a szarvasokat. Később, mikor már besötétedett, nagyon csendben lopakodva jártuk az erdőt és hallhattuk a szarvasok barcogását. Nem csak az osztály tanulói, hanem testvérek és egy szülő is elkísért minket. Családias hangulatban jártuk az erdőt a szarvasokat lesve. Vártuk, hogy a szőrükön megcsillan a csillagok fénye. Nagyon sok új dolgot tanultunk. Megtudtuk, hogy a szarvasok, őzek rudliban élnek. Párzás idején pár fős, de az év többi időszakában 1000 fős is lehet egy rudli. Megtapasztaltuk, hogy jeleznek egymásnak az állatok, ha veszélyt éreznek. Mivel nagyrészt sötétben sétáltunk és nem láttuk, hová lépünk, volt aki félt egy kicsit. Dermesztő volt az a pillanat, amikor 5-10 percig álltunk és hallgattuk a közelünkben lévő szarvas bőgését.
Hogy mégis lássunk valamit, legalábbis egymást, világító karkötőt vettünk fel. Elemlámpával is körbevilágítottunk egyszer-egyszer, hogy meglássuk, vannak-e a környéken szarvasok. A magas fák felett megcsodálhattuk a gyönyörű csillagos eget. Nagyon jó élmény volt mindenkinek ez a kis kiruccanás.
Vojcskóné Görgei Edit
Vojcskóné Görgei Edit
