Jeges kiruccanás a 9. g-vel
Jég, esések és jókedv
December 11-én, csütörtökön a 9.g osztály birtokba vette Debrecen Fő terét – legalábbis a korcsolyapályát biztosan. Az osztálykirándulás fő programja a korcsolyázás volt, ami már az első percekben bebizonyította: a jég nem mindenkivel barátkozik könnyen.
Volt, aki úgy siklott a jégen, mintha ott született volna, mások viszont inkább a „földközeli” korcsolyázási stílust választották, vagyis gyakran találkoztak a jéggel testközelből. Az esések ellenére (vagy épp miattuk) rengeteg nevetés volt, és senki nem úszta meg mosoly nélkül.
A sportolás után következett a megérdemelt jutalom: egy közös mekizés, ahol a korcsolyázás közben elégetett (vagy legalábbis elképzelt) kalóriákat gyorsan visszapótoltuk. Ezután megnéztük a Karácsonyi vásárt is, ahol a fények, illatok és a karácsonyi hangulat mindenkit ünnepi kedvbe hozott.
Találkoztunk Vadászné Magdi nénivel és osztályával, ők is kipróbálták a korizást.
A program végére mindenki egyetértett abban, hogy ez a nap nemcsak szórakoztató volt, hanem igazi közösségépítő élmény is. Jókat nevettünk, együtt voltunk, és ez tette igazán emlékezetessé ezt a csütörtököt.
Vojcskóné Görgei Edit
