A legkisebb tehetségígéretek. Gorgyán Patrícia

„Minden emberben van tehetség, nincs olyan gyerek, akiben ne szunnyadna ennek valamilyen fajtája. A tehetség megvalósulásának választóvize, hogy az alany és a vele foglalkozók összmunkája felszínre hozza ezt vagy sem.”

Czeizel Endre

Az elmúlt tanévhez hasonlóan most is szeretnék bemutatni olyan gyerekeket, akik kiemelkedő tehetségek a művészetek valamely területén.

Míg tavaly a középiskolás és egyetemista korosztály, volt tanítványaim közül válogattam össze riportalanyaimat, addig most a legkisebbeket fogom bemutatni. 1-2-3. osztályos tanulókról lesz szó.

Változás lesz még, hogy míg az előző cikksorozatban csak a képzőművészet területén kutattam a kiemelkedő diákokat, most a művészetek szerteágazó területeit mutatom majd be kis tehetségeimnél: pl. tánc, zene, színjátszás-verselés, képzőművészet stb. A vélemények, válaszok, beszámolók pedig többféle, a tehetségeket körülvevő felnőttektől jönnek majd: pl. szülő, óvónő, osztályfőnök, művészetin tanító tanára.

Egyetértek Czeizel Endre gondolataival, miszerint minden gyerekben ott rejtőzik a tehetség. A most bemutatott tanítványom igazán elkötelezett,  szorgalmas a művészetek több területén is.

Gorgyán Patrícia, szülei elmondása alapján már egészen pici kortól kezdve fogékony és érdeklődő volt az alkotás iránt.

Meséljetek nekünk erről! Mikor, hogyan kezdődött Patinál a rajzolás, festés felfedezése?

Patrícia már egészen kicsi korában megmutatta, milyen különleges tehetséggel született. Már 3 évesen is gyönyörűen és meglepően ügyesen rajzolt, a mesék világa pedig teljesen elvarázsolta. Sokszor leült a kedvenc meséi elé, figyelte a szereplőket, majd saját elképzelése szerint papírra rajzolta őket. A vonalakból pillanatok alatt alakok születtek, rajzai pedig egyre kifejezőbbé váltak. Az óvodában is észre vették tehetségét (Bujdosó Ági néni) és külön kérte, hogy ezt a tehetségét ne hagyjuk elveszni, mert Patrícia rajzai már akkor is igazi kis csodák voltak.

De nemcsak szülei vették észre a benne szunnyadó kreativitást, hanem az óvodából 1. osztályba kerülve, osztályfőnöke Borsos Tamás tanító bácsi is felfigyelt a kislány alkotói lelkesedésére, tehetségére.

Kedves Tamás bácsi! Te milyen jelek alapján érezted azt, hogy Patríciának a művészeti iskolánk képzőművészet tanszakán van a helye?

Hiszen nagyban közreműködtél abban, hogy tanítványod beiratkozott hozzám rajzolni, alkotni.

Patrícia a 2024/25-ös tanévben kezdte az 1. évfolyamot kedves kis osztályunkban. A kezdeti időszakban nagyon sokféle színezővel, kreatív feladattal kínáltuk meg a gyermekeket. A különböző rajzos, színezős kézügyességet igénylő munkák elkészültével arra lettünk figyelmesek Pati munkáihoz érve, hogy mennyire pontosan vissza tudja adni a vizuális képeket, a formákat és hogy milyen magabiztosan tájékozódik a rajzlapon, írólapon, a „vásznon”. Nagyon figyelemreméltó, hogy mennyire tisztában van az arányokkal, a szimmetriával, a színek variánsaival. Mesebeli lényeket is készített szabadidejében, amik nagyon gyermekbarátra sikeredtek, fantáziadúsak lettek és társai figyelmét is felkeltették. Diáktársai körében is igen elismert a kis „művészlélek”. Társai dicsérik, felnéznek tehetségére, és tanulnak tőle, a különböző ábrázolásmódjait próbálják is ellesni. Pati szívesen megosztja technikáit, barátságos, elmélyült alkotólény. Rácsodálkozik a szépre, szeret szépet és értékeset létrehozni, érzékenyen érinti, ha egy megkezdett rajzot, megkezdett mesterművet nem tud befejezni. Alkotás közben úgy látom őt, mint aki teljesen benne van a folyamatban, teljesen átszellemül. Kifejezetten örültünk, amikor Patrícia kedves szülei elköteleződtek amellett, hogy leányuk képzőművészeti tanszakra járjon. Véleményem szerint egy fantasztikus kapu nyílott meg Pati számára, hogy képzeletét, kreativitását, technikáját, művészi érzékenységét még inkább kibontakoztathassa. Írás órán is hamar megmutatkozott igényessége a külalakban, a füzetvezetésben, a magabiztos tájékozódás a vonalrendszerben. Monotóniatűrés-képessége kiemelkedő, irigylésre méltó. Nem csupán a palettát, a filcet, ceruzát vagy akár a temperát kedveli, nyitogatja szárnyait a zene, a hangszerek irányába is. Gitár tanszakra is jár Lili nénihez, ami nagyban hozzásegíti őt az esztétikum, a szépérzék, az alkotói érzék fejlődéséhez és az ujjacskák ügyesedéséhez is. Mindannyian büszkék vagyunk a kedves kis művészpalántára. További alkotói élményt kívánunk Patríciának!

Patrícia most 2. éve jár hozzám rajzra, előképzős,  valamint általános iskolai osztályában is 2-os. Állandó lelkesedés, tettrekészség, kreativitás jellemzi. Nyitott és fogékony az új technikák, ötletek iránt, valamint sokszor vannak saját, egyedi elképzelései a feladatok megvalósításánál. Munkájában mindig kitartó, könnyedén birkózik meg a nagyobb rajzfelületekkel, gazdag színhasználat jellemzi és a nagyban, a felületet kihasználva alkot.

Szorgalmasan jár, egyáltalán nem okoz neki gondot, ha felsőbb évesek mellett kell dolgozzon. Bátran ismerkedik velük, beszámol nekik a feladatáról és fürkészve figyeli hogyan alkotnak a nagyok.

A képzőművészet mellett egy másik művészeti ággal is ismerkedik, szintén a 2. éve jár gitár órákra Lili nénihez. Kíváncsi vagyok arra Ő hogyan látja Patrícia haladását, tehetségét a hangszertanulás világában?

Lili néni mesélné nekünk erről?

Első osztályban gitárt tanítani egy kisgyereknek örömet és egyben kihívást is jelent egy tanár számára. Így volt ez Patrícia esetében is, nagyon vártam hogy nőjön hozzá a rendelkezésre álló legkisebb méretű hangszerhez. Hamar kiderült Patrícia rátermettsége, a ritmusokat hibátlanul tapsolta vissza. Azóta eltelt egy év, kis keze erősebb lett, ügyesen fogja le a húrokat. Az a tény, hogy fogékony több művészeti ág területén, biztos vagyok benne, hogy életének minden szakaszában sok hasznát fogja venni.

Mind a rajzolás, alkotás területén, mind a hangszer tanulásnál az egyre magasabb szintű tudás megszerzése és egyre kifinomultabb munkálkodás jellemzi Patríciát. Számára nincsen lehetetlen, ha  kreatív munkáról van szó.

Arca boldogságról tanúskodik, ha művészeti órákon vesz részt. A boldogság, nyitottság a művészetek felé pedig véleményem szerint a sikeres felnőtté válás egyik záloga.

 

Tóthné Kovács Ilona

  • Tóthné Kovács Ilona