Dolgozzunk a jóllétünkért!
2025. november 24-én került megrendezésre a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, AMI és Óvoda hagyományos Pályaorientációs Napja. A rendezvényen minden felső tagozatos és valamennyi a középiskolában tanuló részt vett. A program elsődleges célja az volt, hogy a tanulók kapjanak egy átfogó képet a közép- és felsőoktatási lehetőségekről, valamint a különböző szakmák világáról, ezen belül, hangsúlyosan iskolánk szakképzési lehetőségeiről.
Már kora reggel két sikerélmény is ért minket, mivel a tavalyi rendezvénnyel ellentétben idén nem esett a hó és volt áram. A középiskolások először volt „Rákóczis” diákokkkal beszélgethettek, akik különböző felsőoktatási intézményekben tanulnak, s ottani élményeiket, tapasztalataikat osztották meg az érdeklődő tanulókkal. Ezután a Debreceni Egyetem, majd a Nyíregyházi Egyetem képviselői ismertették intézményeik képzési programját. Borosné Sápi Zsuzsa tanárnő a továbbtanulási folyamat tartalmi és technikai részleteit mutatta be. Végül egy mindenki számára érdekes előadás és izgalmas prezentáció keretében ismerkedhettünk az iskolai zaklatások tárgykörével a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság képviselője tolmácsolásában.
Az általános iskola felső tagozatos diákjai 15 különböző helyszínen, forgószínpad-szerűen, hallgathattak előadásokat, nézhettek meg bemutatókat vagy éppen aktívan bekapcsolódhattak az ott folyó tevékenységekbe. Öt főcsoportba szerveztük az állomásokat. Az első csoportban a Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara előadói ismertették tevékenységüket és adtak továbbtanulási tippeket az őket meglátogató osztályoknak. A második csoport tagjai a debreceni középiskolák részéről tartottak jól sikerült bemutatókat. Láthattuk és hallhattuk a Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum és Kollégium, a Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola (Povolny), az Abigél Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Művészeti Szakgimnázium, Gimnázium, Kollégium, Technikum és Szakképző Iskola, képzési lehetőségeit, de egy volt tanítványunk a Szent László Görögkatolikus Gimnázium és Technikum ápolónői képzéséről is adott tájékoztatást az érdeklődőknek. A harmadik csoportban iskolánk szakképzési ajánlatai szerepeltek, bemutatták tanulóinknak a turizmus-vendéglátás, a gépészet és az újonnan indult épületgépészet ágazati alapképzés folyamatait. A negyedik csoportban duális képzőpartnereink mutatták be területeik sajátosságait, a Vámosgép, a Nagykonyha Kft. és a T-Henzol Kft. (471) előadói tolmácsolásában. Az ötödik csoportban érdekes területek előadói kaptak helyet. A rendőrség és a tűzoltóság meghívott szakértői érdekes bemutatókat és előadásokat tartottak szakmájuk rejtelmeiről. A tornacsarnokban játékos sorversenyek keretében vetélkedhettek az osztályok.
Köszönjük valamennyi osztályfőnöknek, közreműködő pedagógus és nem pedagógus kollegának az együttműködést, hogy sikeresen és eredményesen lebonyolíthattuk rendezvényünket.
Vadász Zoltán
munkavállalói ismeretek, pályaválasztás mk. vezető
