Egy csipetnyi varázslat

2025. október 12-én tizenegy, 5-6. évfolyamos tanulóval felkerekedtünk, hogy tartalmas kétés fél órát töltsünk el a Csokonai Teátrumban. Miután megcsodáltuk a színház impozáns belső terét, izgatottan foglaltuk el helyeinket, várva, hogy megkezdődjön a darab. A várakozás idejét felhasználva megbeszéltük a különbségeket a mozi- és a színházlátogatás szabályai között. Végre felgördült a függöny. A Tündér Lala című zenés mesejátékot néztük. Szabó  Magda csodás meseregényének színpadra állított feldolgozása minden várakozásunkat felülmúlta. Úgy eltelt az idő, mintha tündérszárnyakat kapott volna. Volt min álmélkodnunk: a  díszlet, a mozgószínpad, a jelmezek, a dalok és a tánc mellett szerethető karakterek és izgalmas történet varázsolt el bennünket. A gyerekeknek, de még a kísérő felnőtteknek is maradandó élményt nyújtott az előadás, melynek koronájaként a szereplőkkel is fotózkodhattunk.
Hazafelé még az élmények és vélemények megbeszélésére is volt lehetőségünk. Biztos vagyok benne, hogy azok a gyerekek, akik részt vettek ezen a programon, izgatottan várják a következő lehetőséget, hogy hasonló élményben legyen részük.

  • Elekné Nagy Anikó