Állati jó tesióra
2020.03.10-én, kedden az 1. órában ismét Nala került főszerepbe a 4. b osztály testnevelés óráján. Nagy szeretetben és elismerésben volt része a kutyusnak és gazdájának egyaránt. Ági néni, Nala felvezetője a felelős állattartásról szóló előadása során kíváncsian hallgatta a diákok előzetes ismereteit az eboltásokkal kapcsolatban és a további fontos kötelességekről, amikről a felelős gazdiknak tudniuk és tenniük kell.
Remek válaszokkal rukkoltak elő a gyerekek, akik alig várták, hogy kipróbálhassák a játékos akadálypályát. Nala és újdonsült barátai együtt teljesítették a feladatokat, ahol kúsztak-másztak, s futva vették fel a versenyt Nalaval. Természetesen nem maradhatott el a terpeszalagút sem, valamint a tükörkép játék, amely során Nala mozdulatait kellett utánoznia a gyerekeknek. Az óra végére egy fantasztikus bátorságpróba várt a jókedvű diákokra. A gyerekeken jutalom falatokat rejtett el Ági néni, amiket Nalanak kellett megtalálnia és nagy örömére elfogyasztania. Nem vetette meg a jóízű falatokat. Ezután a közös fotózás következett kis kedvencünkkel. Egy igazán jó hangulatú, örömteli, élményekben gazdag testnevelés órát teremtett meg számunkra a hűséges Nala és kiképzője, Ági néni. Hálásan köszönjük a felejthetetlen pillanatokat! Köszönet a meghívásért Nagy Krisztina tanító néninek és kedves kis osztályának a 4. b-nek!
- Borsos Tamás