Mesével a félelem ellen

A magyar népmese napján, szeptember 30-án Farkasszelídítő néven irodalomterápiás foglalkozást tartottunk 45 percben az 5. évfolyam számára. Ezen az alkalmon 12 tanuló vett részt, minden osztályból 3-3 fő jelentkezhetett. Az eseményen játékos eszközökkel foglalkoztunk a félelmekkel és azok legyőzésének módszereivel, a megküzdés lehetséges útjaival. Hogyan is zajlott mindez? Olvastunk magyar népmesét, sokat beszélgettünk, írtunk, rajzoltunk, színeztünk. Egy lelkes és aktív kis csapat gyűlt össze, mindenki nagyon komolyan vette a feladatokat, miközben - a visszajelzések tanúsága szerint - kifejezetten jól is érezték magukat, tanultak egymástól, és örültek, hogy beszélgethetnek kortársaikkal. Pár névtelen visszajelzést idézek: „A legjobb az volt, hogy elmondtam, amit éreztem.” „A félelmek megoldása nagyon jó!” „Szerettem, hogy beszélgettünk, és jók voltak a játékok.” „Örültem neki, hogy a többiek nem kiabálnak össze-vissza, hanem meghallgattuk egymást.” „A legjobb az volt, hogy beszéltünk a félelmeinkről.”

A foglalkozás sikere ismét megmutatta, hogy van igényük a gyerekeknek a beszélgetésre, szívesen elmondják, mi foglalkoztatja őket, és ezúton segítséget és támogatást is szívesen fogadnak a gondjaik megoldására.

Különleges iskola a miénk, ahol teret kaphat az irodalomterápia is, mint segítő eszköz. A módszer bevezetése óta egyre több diák és pedagógus él a lehetőséggel. Közös munkánk folyamatosan zajlik.

  • Dr. Szabóné Kozma Zsuzsa