Borsos Tamás: Ne menj!...

2017. június 19. Borsos Tamás: Ne menj!...

Mennyi mindent adtál,
pedig teljes valómban,
még meg sem kaptál
csak ember voltam a
falóban.

Mennyi mindent kaptam
s én, semmit sem adtam
neked: Te magadból juttattál
nekem, s a végén – végre
magamat adtam neked!

Abban a pillanatban, mikor
hozzám ért karod, vált
számomra világosság, hogy
élni akarok!

Félni nem akarok attól, mi
majd egykor belemarkol
kis szivembe, s visz tőlem
Téged, el…el…el a sötétbe…

E kötelékbe, mely közted
s köztem megérlelődött, azokban
az áldott hónapokban, mikor csak én
számítottam: már akkor is szeretetedért
áhítoztam!

Belülről, veled együtt tekintettem
meg világunkat, mely megvalósíthatja
álmainkat, olykor pedig a szürke
jövőre irányíthatja ideáinkat…

A legnagyobb alkotók között
tartalak téged számon,
ezen a világon, s túl!
Bárhogy is ragyogjon fényes
csillag az égen, drága életed
én mindennél jobban féltem!

Jelened: meghatároz engem!
Érintésed: felüdíti testem!
Bármilyen resten is essek el
sokszor, a te biztató-odaadó
hangod irányítja sorsom
minden mozzanatát!

Hogy mit hoz tán a jövő,
mely egy egyre torzulóbb
tükör képében jelenik meg?
Már nem számít!
Együtt megoldjuk, s majd
feloldjuk a zárat, mely
szíveinket zárja el egymástól!

Belőled, s általad töltődöm
majd föl, mikor már nem
töltöd föl az ember
porhüvelyét lélekkel, csak
mégy tovább egy élettel
messzebbre: kicsit talán
rettegve…

Megvallom őszintén, drága
édesanyám…kicsit talán
én is rettegek, tudom ezt
tőled sosem rejthetem!

Ölelésed s ölelésem;
Szereteted s szeretetem;
Legyen záloga, az
örökkévalóságig tartó
kapcsolat jelének!

Remélem, sosem esek
annyira messze tőled,
ahogy azt az almafa
gyümölcse tette régen.

Őrizem téren, s időn
túl is lényedet, mert
számomra: ez az
örökkévaló lételem!


Publikálta: Tamás Módis