Borsos Tamás: Ha reátok tekintek..

2017. április 05. Borsos Tamás: Ha reátok tekintek..

Ha reátok tekintek…

Szüleim külleme törtet ezerféle dologra engem.
Édesanyám sóhaja érinti meg őszintén a szívem.
Édesapám vaskos marka irányítja, s vezeti utam.
Azért vannak nekem, hogy ne legyek egymagam.
 

Ravasz tud lenni ez a szeretet.
Sokszor úgy érzem, feltétel kell,
hogy kapjak belőle egy szeletet.
Azonban tudom, személyük több,
mit embertől valaha remélhetek.

 

Érdekes táncot járnak ők,
néha, mint erős záporeső
zúdítják lépteiket e földre.
Van, hogy kettőjük ritmusa
megrendíthetetlen tör előre.
 

Olykor talán bizonytalan a kar,
mi sokszor szeretve takarja el a
világ zaját. Táncol a két szempár,
s némán súgnak egymásnak
szenvedélyes anekdotát.
 

Ha reátok tekintek, azt látom,
hogy egymásba fonódik két
forrongó tekintet. Orcátokon
láthatóvá válik minden, ami
lényeges. Szétmállik a szörnyű
múlt idézte bú, s a kellemetlen
érzület.

 

Káprázatos és tündöklő eme pillanat,
ahogy apám táncra perdíti szerelemittasan
anyám szívét, ki törékeny kehelyként tárja
fel magát előtte. Édesapám felöltötte embernek
legszebb mosolyát, az idő, melyet együtt
töltenének, maga az örökkévalóság.

 

Apám szelíden vezeti át ékes partnerét
fehér paripán, egy szebb világ kapuján,
lépten-nyomon mellette marad, úgy
követi őt, mint oroszlán a vadat, úgy
óvja őt, akár ékszerész az igaz  smaragd
töretlen szívét.

 

Táncoltak ők már ezer és egy éjen át.
Összetartottak akkor is, mikor a szív
elviselhetetlenül fájt. Kettőjük
gyümölcseként hoztam újabb felüdülést.
Táncra perdült a két fél, s váltak
ismét örömömre sebezhetetlen egésszé.

 

Bámulatos érzés ez mindenképp számomra.
Látni azt, hogy én vagyok a világon a
legfontosabb számukra. Felülmúlhatatlan
szereplői ők az életemnek, mint Atlasz, úgy
őriznek, s tartanak meg tenyerükben.

 

Még ma is elalél bennem azért jó néhány gondolat.
Vajon egyszer én is így látom majd önmagam?
Annyira csodásak ők így együtt, közös fényük a türkiz, a vörös, s az ezüst.
A párkereső játéknak
mindkettőjük búcsút intett, lelküket biztos, hogy
egymásnak teremtette az Isten.

 

Utolsó meghitt keringőre lettem épp figyelmes.
Kéz a kézben, újra összemosódott két őszinte
tekintet. Játszi könnyedséggel olvasták egymás
gondolatát, tudták azt, ha a muzsika leáll, attól
még kettejük szíve, szüntelen dobog majd tovább. 


Publikálta: Tamás Módis