Nyelvi bemutató órák

2016. március 09. Megosztás Facebook-on Nyelvi bemutató órák

A nyílt hetet megelőzően bemutató órákat tartottunk angol és német nyelvből első osztályban a leendő iskolások szüleinek. A foglalkozásokra március 2-án és 3-án került sor. Ezáltal a szülők betekintést nyerhettek a kisiskolások nyelvi fejlődésébe, és sokan éltek is ezzel a lehetőséggel.
Szerdán és csütörtökön is voltak érdeklődők mindkét nyelvi órán.  A szülőknek nagyon tetszettek a változatos, színes, mozgásos feladatok és láthatták, hogy az elsős gyerekek milyen gazdag szókinccsel rendelkeznek fél évi nyelvtanulás után. A gyerekek élvezték az órákat, ügyesen dolgoztak csoportban és tökéletesen értették az idegen nyelvű óravezetést.  A szülőknek ez különösen szimpatikus volt, hiszen magyar szó nem hangzott el az órán és a tanulók mégis végig tudták, mi a feladat, nem volt fennakadás az idegen nyelvűség miatt. Sőt, nagyon jókedvűen végezték a feladatokat a szülők örömére és megelégedésére.

Tóth Krisztina
tanító